Szülőföld Alap: A Horváthné szervezete 19 millió forintot kapott

Mottó: Minden szentnek maga felé hajlik a keze

2007. június 22., 10:00 , 336. szám

Minap ülésezett a határon túli magyarság támogatására létrehozott Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiuma (KEK), mely közel 80 millió forint elosztásáról döntött az ukrajnai pályázatok vonatkozásában. Az ülésen a KMKSZ-t Hutterer Éva képviselte tanácskozási joggal. Az alábbiakban őt kérdeztük.

- Hogyan zajlott le a Kollégium ülése?

- A benyújtott határon túli pályázatokat értékelte a Kollégium és döntött az elbírálás elveiről, valamint arról, hogy a támogatásra javasolt pályázatokban szereplő programokat milyen összegekkel támogassa az Alap. Kárpátalját a Kollégiumban szavazati joggal az UMDSZ által delegált Horváth Sándor képviseli, akivel én az ülés előtt egyeztetni akartam a pályázatok prioritását illetően. Ő azonban azzal utasította el szándékomat, hogy véleménye szerint a KMKSZ-t mint politikai szervezetet ki kell zárni a pályázók köréből. Mivel ezen javaslatát a Kollégium elé kívánta vinni, ezért a megegyezésnek nem láttam lehetőségét. A Kollégium természetesen elutasította a javaslatot.

A kárpátaljai (ukrajnai) pályázatokat Horváth Sándor terjesztette elő. A Kollégium meghallgatta ugyan az én javaslataimat is, de csak nagyon csekély mértékben vette azokat figyelembe, majd ezt követően megszavazták a Horváth Sándor által előterjesztett támogatási összegeket. A legszembetűnőbb a javaslatokban az volt, hogy szinte minden szervezet minimális, jelképes támogatásban részesüljön, kivéve az 50 tagot számláló Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületét, amely a kulturális pályázati keretösszeg (33,2 millió Ft) közel 2/3-át kapta meg működésre. Kérdésemre, hogy nem számít-e részrehajlásnak, hogy egy olyan szervezet kapja a támogatást, melynek Horváth Sándor felesége az elnöke, azt a választ kaptam, hogy időközben vezetőségváltás történt, tehát Horváthné Somogyi Ilona lemondott. Mindezek után egy sor olyan pályázat támogatására sem jutott pénz, melyet UMDSZ-közeli szervezetek nyújtottak be, nem beszélve a KMKSZ-hez közelálló szervezetek pályázatairól.

A könyvkiadás terén szintén szembetűnő az aránytalanság: az Intermix Kiadó (vezetője Dupka György UMDSZ-alelnök), a MÉKK (vezetője Dupka György) és az UMDSZ tagszervezete, a Lembergi Magyarok Kulturális Egyesülete összesen a keretösszeg (8,1 millió forint) több mint 80 %-át kapta, míg a KMKSZ-nek egy, a KMPSZ-nek szintén egy, a Rákóczi-főiskolának pedig egyetlen pályázata sem nyert támogatást.

Ellentmondásnak tekinthető, hogy míg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) pályázatait egy kivételével elutasították, azzal, hogy ezek oktatási célt szolgálnak, addig a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Szülők és Pedagógusok Tanácsa (KAMOT) a kulturális támogatási keretből is támogatásban részesült, és megkapta a továbbpályáztatására kiírt teljes (8,5 millió forint) keretet. A többi pályázatra már csupán jelentéktelen összegek jutottak.

- Mint elmondta, ön nem rendelkezett szavazati joggal. Milyen lehetősége volt ebben a helyzetben?

- Mint említettem, miután Horváth Sándor előterjesztette javaslatait, nekem is lehetőségem volt vázolni, mely pályázatokat támogatná a KMKSZ, azonban nem vagy csak nagyon csekély mértékben vették figyelembe az érveimet. Így, amenynyiben a szakminiszter jóváhagyja a kollégium javaslatait, elkönyvelhetjük, hogy a Szülőföld Alapnál semmi sem változott, és a tavalyihoz hasonlóan a támogatások döntő többségét az UMDSZ holdudvarához tartozó szervezetek kapják.