Veszélyben a bánya és a település?

Vízbetörés az aknaszlatinai sóbányában

2007. június 22., 10:00 , 336. szám

Fokozatosan elárasztja a víz az aknaszlatinai sóbánya 9. bányájának aknáit, miután meghibásodott az elvezetését biztosító szivattyú. Ezzel ismét leállt a termelés, talán a bánya léte is veszélybe kerül, s vele együtt a településé is.

A víz óránkénti 250-270 köbméteres sebességgel ömlik a vágatokba. A történtek miatt a bányák ellenőrzését ellátó állami felügyelet június 15-én megtiltotta a vágatokba való leereszkedést, azokat a munkásokat kivéve, akik a berendezések leszrelésén, a szivattyúk újraindításán dolgoznak - közölték a felügyelet regionális főosztályán.

A szűkszavú hivatalos közleményben foglaltakon túl mindössze annyi tudható közvetett forrásokból, hogy a vízbetörést a majd négyszáz méteres mélységben kiépített szivattyúállomás utolsó működő szivattyújának leállása okozta. Az öreg bányászok erre csak a fejüket csóválják, s azt mondják, egyetlen szivattyúval szinte törvényszerű, hogy bekövetkezett a baj.

Tény, hogy a nehéz helyzetben lévő bányában az ezredforduló óta igen komoly gondokat okoz a korábbiaknál lényegesen nagyobb mennyiségben betörő talajvíz. Néhány évvel ezelőtt egyszer már le kellett állítani a termelést, s csak nagy nehézségek árán sikerült megszerezni a probléma kiküszöböléséhez szükséges nagyteljesítményű, speciális szivattyúkat. A megoldás azonban csak tüneti kezelést jelentett, nem szüntette meg magát a problémát, amit sokan abban látnak, hogy az idők során tönkrement a talajvíz elvezetésére évtizedekkel ezelőtt kiépített rendszer. Mivel a további befektetések elmaradtak, a szivattyúk elavultak. Csak idő kérdése volt az újabb baleset.

Közismert, hogy a sóbánya évek óta gondokkal küzd. Az alapvető probléma az, hogy az itteni sólelőhely adottságai miatt a termelési költségek eleve magasabbak valamivel más ukrajnai bányákéinál. Ehhez társulnak a már hosszú évek óta elmaradó műszaki rekonstrukció következményei: a kényszerleállások következményeként előálló termeléskiesés és az állandó vízszivattyúzásból adódó pótlólagos kiadások, melyek szintén a kitermelt só önköltségére rakódnak. Időközben jelentősen csökkent a bányavállalat termelésének hányada az országos sókitermelésben, s már az a szégyen is megesett, hogy a helyi élelmiszerüzletekben más bányából származó sót árultak.

Az évek során számos hivatal és bizottság foglalkozott a sóbánya helyzetével, igazi megoldás azonban - vélhetően pénzhiány miatt - nem született. A megye vezetése tisztában van a vállalat regionális jelentőségével, ám jelenlegi elhanyagolt helyzetében önerőből nem tudja megmenteni azt, szükség volna az állam hathatós beavatkozására. Csakhogy az aknaszlatinai sóbánya az agráripari minisztérium fennhatósága alatt áll, amit sokan kifejezett hátránynak tartanak, mondván, hogy az egyik legforráshiányosabb tárcáról van szó. Ráadásul a bánya nemzetgazdasági vállalatnak számít, azaz nem privatizálható, s befektetőkre sem számíthatnak ugyanezért a Tisza-parti településen.

Azt akarjuk, hogy még az unokáink is itt éljenek, márpedig a település sorsa szorosan kötődik a bányáéhoz - szögezi le egy helyi lakos, aki maga is hosszú éveket húzott le a föld alatt. Szavait megerősíti Kocserha János alpolgármester, hozzátéve: a mintegy kilencezer lakosú nagyközség a szó szoros értelmében függ a bányavállalattól, hiszen közvetlenül vagy közvetve mindenkit érint annak sorsa. A nehéz megélhetés miatt már ma is sokan keresnek munkát idegen földön. Az egykor több mint ezer dolgozót foglalkoztató vállalatnál ma már csupán kb. 400-an dolgoznak. A mintegy 2500 lelket számláló helyi magyar közösség esetében egyenesen a megszűnés rémét vetné fel a bánya esetleges bezárása. Az alpolgármester felhívja a figyelmet arra is, hogy a bánya nélkül nem működhet az annak egyedülálló élettani hatásaira alapozó országos allergológiai kórház sem, így további fontos munkahelyek kerülhetnek veszélybe.

A nagyközségben tisztában vannak vele, hogy a bánya megmentéséhez mindenekelőtt befektetőkre volna szükség. Felmerült már annak lehetősége is, hogy sólepárló üzemet hozzanak létre annak a sóban rendkívül gazdag víznek a feldolgozására, amit a bányából szivattyúznak ki, miáltal új munkahelyek jönnének létre. Ehhez azonban a befektetőn kívül földgázra is szükség volna, ám a vezetékrendszer egyelőre nem érte el a nagyközséget, a kicsiny helyi gázlelőhely termelése pedig a település szükségleteire is kevés.

A bányavíz folyamatos szivattyúzása egyébként környezetvédelmi gondokat is felvet, hiszen a naponta felszínre kerülő több ezer köbméter sós folyadék a környező földeket s a Tiszát szennyezi.

Az ügyben megkerestük Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettesét, a KMKSZ alelnökét, aki rámutatott: egész Kárpátalja, de különösen a település szempontjából nagyon fontos kérdésről van szó, amelyre mindenképpen megoldást kell találni. "A legfontosabbnak ebben a pillanatban azt tartanám, hogy minél előbb megkezdődjenek a vizsgálatok annak kiderítésére, honnan tör be a bányába a víz. E célra az országos költségvetésből erre az esztendőre 300 ezer hrivnyát utaltak ki. Ami pedig a továbbiakat illeti, nagy erőkkel neki kell látni az egész bánya rekonstrukciójához, amire nem évi 5 millió hrivnyát kellene kiutalni, ahogyan az idén, hanem szükség esetén akár 15-20 milliót is. Ennek érdekében a kérdést ismét fel kell vetni a megyei tanács előtt, s kérni a kormányszerveket, hogy találjanak megoldást a finanszírozás problémájának megoldására" - mondta el Brenzovics László.

hk