Ukrajna: változó emberkereskedelem

2007. augusztus 3., 10:00 , 342. szám

Több mint 100 ezer ukrán állampolgár vált emberkereskedelem áldozatává az elmúlt 15 évben - derül ki a nemzetközi szervezetek adataiból.

Míg korábban elsősorban a szexuális rabság eseteiről szóltak a beszámolók az ukrajnai munkavállalók kapcsán, az elmúlt két esztendőben jelentősen nőtt azoknak a száma, akiket ingyen munkaerőként zsákmányoltak ki. Szakemberek véleménye szerint ez a tendencia nemcsak a külföldön boldogulni próbáló ukránok körében, de Ukrajnán belül is jól érzékelhető. Megfigyelők úgy látják, fokozatosan változik az emberkereskedők "érdeklődési köre" is: egyre gyakrabban bukkannak fel a nagyvárosok mellett falusi környezetben, azokban a régiókban, ahol magas a munkanélküliség.

Magára az emberkereskedelem tényére viszonylag gyakran sikerül fényt deríteniük az illetékeseknek, de amikor az áldozatok valamifajta kompenzációért, kárpótlásért fordulnak a hatóságokhoz, általában egy fillért sem kapnak - mutatnak rá a Nemzetközi Migrációügyi Szervezet helyi kirendeltségének képviselői. Mint mondják, az országban csak most kezdték meg egy olyan alap kialakítását, amelyet az emberkereskedelemből származó, s a hatóságok által elkobzott javakkal töltenének fel, s amit az áldozatok kárpótlására fordíthatnának.

Az ENSZ adatai szerint évente mintegy milliónyian válnak az emberkereskedők áldozatává világszerte. (hk/magyarhirlap.hu)