Esélytelen pártot támogat az UMDSZ!

Újból elvesznek a magyar szavazatok?

2007. augusztus 31., 10:00 , 346. szám

Az UMDSZ OT ülésére került sor az elmúlt pénteken, melyen ezúttal történelmet írhattak volna a küldöttek. Sajnos nem így történt, bár az előzmények alapján lett volna erre esély. Gajdos István UMDSZ-elnök az említett ülésen elmondta: "Tárgyalásokat indítványoztunk a magyarság érdekeinek az érvényesítése, a magyarság egységének a megteremtése érdekében. És tettük ezt még az ukrajnai pártok jelölő kongresszusai előtt azért, hogy a két magyarságszervezet összefogva együttesen léphessen fel a Nasa Ukrajina felé, annak érdekében, hogy az általunk megszerzett 50-60 ezer szavazat fejében biztos befutó helyet biztosítsanak."

Nos az NU-NSZ jelölő kongresszusán a KMKSZ elnöke, Kovács Miklós felkerült a választási tömörülés listájának bejutó helyére. Erről Kovács Miklós lapunknak korábbi számában elmondta: "Mielőtt a KMKSZ Választmánya döntött volna arról, hogy szövetségünk az NU-NSZ-t támogatja a parlamenti választásokon, illetve felhatalmazott volna, hogy aláírjam az UMET (Ukrajnai Magyar Egyeztető Tanács) létrehozásáról szóló szerződést, két alkalommal is tárgyaltunk Gajdos Istvánnal. Közvetlenül a választmányunk ülése előtt is arról tájékoztatott az UMDSZ elnöke, hogy szervezetük elnöksége már jóváhagyta a szóban forgó megállapodásokat, s ő mint elnök úgy gondolja, hogy az UMDSZ Országos Tanácsa is igennel szavaz majd ezekben a kérdésekben."

Hát nem így történt. Mint azt bevezetőnkben is említettük, az UMDSZ eljátszotta azt az esélyt, hogy a két meghatározó kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet összefogva ismét parlamenti képviselethez juttassa Ukrajna magyarságát. Sőt aprópénzre váltva ezt, egy olyan párt támogatása mellett döntöttek, melynek a legutóbbi felmérések szerint nincsen semmi esélye arra, hogy a parlamenti tényező legyen. Sajnos az UMDSZ kampányában és sajtóorgánumaiban azt a hamis illúziót próbálja kelteni, mintha döntésükkel két parlamenti képviselője is lehetne a helyi magyarságnak, ami a fentiek ismeretében a választók félrevezetése. Így elmondhatjuk, hogy ismét odakozmált az étel az UMDSZ-szakácsok kezétől, de a hagyományos UMDSZ-recept ismeretében - mármint, hogy tégy úgy, mintha te lennél a magyar-magyar megbékélés letéteményese, ezt kürtöld világgá, aztán amikor tényleges tárgyalásokra kerül sor, minden megegyezést rúgj fel, majd hivatkozz arra, hogy a másik fél (a KMKSZ) a hibás - ezen nincs mit csodálkozni.

Most is így történt, azonban ezúttal a tét különösen nagy, mégpedig az, hogy lesz-e a kárpátaljai magyarságnak parlamenti képviselete, vagy örökre elfelejthetjük például az iskoláinkat és ezáltal nyelvünket, identitásunkat is. Mert az UMDSZ által támogatott szocialisták listájának 2. helyén az a Nyikolajenko oktatási miniszter áll, aki még egy hónapja sincs, hogy rendeletileg kötelezővé tette a felvételizni szándékozók számára az érettségit a kizárólag ukrán nyelvű vizsgaközpontokban, ahol a magyar iskolák végzősei nem érettségizhetnek anyanyelvükön - súlyos csapást mérve ezzel a magyar fiatalok továbbtanulási esélyeire. "Kisebbségbarátságát" jól szemlélteti a külföldön szerzett diplomák honosításával járó emberpróbáló tortúra is. Ehhez képest eltörpül a 2004-es elnökválasztásra időzitett ijesztgetés a huszti polgármesterrel, aki még most is hivatalban van, ennek ellenére működik a huszti magyar iskola.

Reméljük, hogy a kárpátaljai magyar szavazóknak ezúttal helyén lesz a szívük (az eszük), és sportnyelven szólva a biztos befutóra szavaznak ahelyett, hogy hagynák magukat félrevezetni délibábos ábrándképek és felelőtlen UMDSZ-es politikusok által.

brm