Gyalogos zarándoklat Máriapócsra

2007. augusztus 31., 10:00 , 346. szám

Az első alkalommal majd' belehaltam... De már akkor is tudtam: amíg erőm engedi, minden évben elgyalogolok Beregsurányból Máriapócsra.

Idén augusztusban 165 kárpátaljai gondolta úgy: hajlandó anyagi és fizikai áldozatot hozni, részt vesz a zarándoklaton.

Az első idegölő megpróbáltatás rögtön a határon ért bennünket, mert, bár szóltunk előző nap, hogy készüljenek tömeges határátkelésre, így is több órába telt, míg elindulhattunk a magyarországi oldalról. Kínzó volt a hőség, kihagytunk egy pihenőhelyet (amit előző években be tudtunk iktatni), hogy "behozzuk" a reggeli időcsúszást. Kezdődtek a vízhólyagok, a cipőcserék, vízfröcskölések. Nagyon jólesett a vásárosnaményi hosszabb pihenő, de ennél is jobban a pusztadobosiak nagy szeretete. Még ilyen sokan sose leptük meg őket, de mindenre találtak megoldást: nagyot vacsoráztunk, nagyot pihentünk, nagyot sírtunk, amikor Ilona-nap alkalmából "Éljen soká"-t énekeltünk a polgármester asszonynak.

Másnap mint nagy család, mint különleges szeretet-közösség folytattuk a gyaloglást. Az első 30 km közös megtétele azt eredményezte, hogy a második 30-ra egymást bíztató barátokká váltunk.

Külön öröm, hogy Bába János személyében olyan buszos kísérőnk volt, aki szolgálatnak tekinti munkáját és szíve minden szeretetével törődött velünk.

Az érkezés meghittségét, örömét pedig meg sem próbálom leírni, mert nem hogy mi, akik megszenvedtünk sok ezer lépést, de mindazok, akik csupán megérkezni láttak bennünket, könnyekkel adtak hálát az Istenszülőnek a zarándoklatért, s a Szűz elé vitt életünkért.

Orosz Rita