Baloga az első öt között, Moroz jelentősen lecsúszott

Ukrajna legbefolyásosabb emberei

2007. szeptember 7., 10:00 , 347. szám

Egy év viszonylag rövid idő, a jelek szerint azonban ennyi is bőven elegendő ahhoz Ukrajnában, hogy számottevő változások menjenek végbe a hatalom csúcsain. A Korreszpondent című mértékadó közéleti hetilap idén is közzétette az ország száz legbefolyásosabb emberének listáját, ami ugyancsak elgondolkodtathatja az olvasót a hatalom mibenlétét illetően.

Ami a lista összetételét illeti, a Top-100-ban harmincöten üzletemberek, ám közülük csupán öten nem közéleti szereplők, azaz, mondhatni, felváltva dolgoznak a saját zsebükre és az államéra. Mint a lap némi szarkazmussal megjegyzi, némelyikük oly gyakran cserélgeti ezt a két szerepet, hogy idővel össze is keveri azokat...

A listán szereplők több mint fele az öt parlamenti párt valamelyikének a tagja. Ezen belül a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem (NU - NSZ) választási tömörülés 18 fővel, a Régiók Pártja (RP) 17, a BJUT 10, az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) 6, a kommunisták pedig 2 fővel képviseltetik magukat a névsorban.

Az idei listán 27 újonc szerepel, azaz elmondható, hogy továbbra is igen nagy a rotáció az ország hatalmasainak körében. Ugyanakkor a kedélyek megnyugvására utalhat, hogy ez már valamivel kevesebb, mint a tavalyi esztendőben, amikor a résztvevők majd fele kicserélődött egy év alatt. A legsikeresebb "újonc" Volodimir Sztelmah, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke, aki mindjárt első nekifutásra a 16. helyet foglalta el a rangsorban. Figyelemre méltó ugyanakkor a kárpátaljai Viktor Balogának, az államfői titkárság vezetőjének előrelépése is, hisz a tavalyi 57. helyezés után idén már az 5. pozíciót érdemelte ki a lista összeállítóitól. Ugyanakkor számottevő zuhanást könyvelhet el Olekszandr Moroz, az SZPU elnöke, aki 12 helyet visszaesve idén csupán a 17. a listán.

A Top-100 tagjainak átlagéletkora 49 év. A legfiatalabb Andrij Sevcsenko, a labdarúgó, még csak 30 éves, míg Mihajlo Denyiszenko, akit a legtöbben Filaret pátriárkaként, az Ukrán Pravoszláv Egyház fejeként ismerhetnek, a maga 78 évével a legidősebb.

Az ország legbefolyásosabb embereinek többsége a megyeszékhelyek szülötte. Kijev és környéke 17 jelöltet adott az idei listába, Donyeck és a megye 14-et, a Dnyipropetrovszki régió hetet, Lemberg ötöt. Huszonhárman a Top-100 tagjai közül külföldön kezdték a pályájukat: tizenketten Oroszországban, 3-3-an az Egyesült Államokban és Grúziában, ketten Kirgíziában, s egy-egy fővel India, Litvánia és Tadzsikisztán is képviselteti magát a mezőnyben. (Kárpátalja/Korreszpondent)

Ukrajna legbefolyásosabb emberei

1. (+3) Viktor Janukovics, Ukrajna kormányfője

2. (0) Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke

3. (-2) Rinat Ahmetov vállalkozó, parlamenti képviselő

4. (-1) Julija Timosenko, a BJUT elnöke

5. (+52) Viktor Baloga, az államfői titkárság vezetője

6. (+3) Mikola Azarov első miniszterelnök-helyettes

7. (-1) Igor Kolomojszkij, a PrivatBank felügyelő tanácsának tagja

8. (+4) Viktor Pincsuk, az Interpile vállalat elnöke, mecénás

9. (+9) Jurij Lucenko, az NU -NSZ elnöke

10. (+1) Andrij Kljujev miniszterelnök-helyettes

11. (-3) Szerhij Taruta, az ISD vállalatcsoport igazgatótanácsának elnöke

12. (+16) Arszenyij Jacenyuk külügyminiszter

13. (+22) Hrihorij Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó-szövetség elnöke

14. (+15) Konsztantin Zsevago, a Finanszi i Kredit vállalatcsoport elnöke

15. (+11) Raisza Bogatirjeva, az RP politikai végrehajtó bizottságának tagja

16. (új) Volodimir Sztelmah, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke

17. (-12) Olekszandr Moroz, az SZPU elnöke

18. (+3) Dmitrij Firtas, a RosUkrEnergo társtulajdonosa

19. (új) Vjacseszlav Kirilenko, az NU - NSZ politikai tanácsának elnöke

20. (+4) Katerina Juscsenko, az Ukrajna 3000 Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke.