Egyelőre a magyar iskolákban is

Tanévnyitók

2007. szeptember 7., 10:00 , 347. szám
Aknaszlatina

A Beregszászi Magyar Gimnázium hagyományaihoz híven a tanévnyitó főszereplői a legkisebb diákok voltak. Szabó Árpád igazgató ünnepi beszéde után a végzősök avatták gimnazistává az 58 elsőst, mellükre tűzve a BMG jelvényét. Gratulált az ifjú gimnazistáknak dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a megyei tanács oktatási bizottságának elnöke is, külön köszöntve szüleiket, mert mint mondta: akik ma tudatosan a magyar gimnáziumot választották gyermekük számra, azok a tudás és az anyanyelvű oktatás mellett kötelezték el magukat, s így minden tiszteletet megérdemelnek. Bátor döntés ez manapság, amikor az oktatási miniszter rendelete szerint egyelőre kötelező a felvételizni szándékozó végzősök számára az ukrán nyelvű érettségi. Ha a rendelkezés a jövőben sem veszi figyelembe a nemzetiségi iskolák végzőseinek alapvető jogait, az a kárpátaljai magyar iskolarendszer összeomlásához vezethet. Éppen ezért - hangsúlyozta az elnök asszony - most különösen fontos lenne e probléma megoldására az összefogás minden érintett: a diákok, a szülők, a pedagógusok és a társadalmi szervezetek között. Hiszen az egész kárpátaljai magyarság egyazon hajóban utazik, amelyet most meg kell menteni. Senki sem hiheti, hogy ő maga megmenekülhet, ha hagyja elsüllyedni a közös hajót. Köszöntötte a gimnazistákat Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke is, aki azt hangsúlyozta, hogy egész közösségünk jövője a felnövekvő nemzedék bátorságán, kitartásán, sikerességén múlik. A Vérke-parti öregdiákok nevében Csanádi György szólt a gimnazistákhoz. Bohán Béla római katolikus plébános a tálentumokkal okosan sáfárkodó szolgákról szóló példabeszédet idézte, végezetül pedig Taracközi Ferenc református lelkipásztor kérte Isten áldását a pedagógusok és a diákok munkájára az elkövetkező tanévben.

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola szeptember elsejei tanévnyitó ünnepségén a tanulók és a szülők mellett az egyházak, a KMKSZ és a város magyarságának több jeles képviselője is megjelent. Schink István igazgató tanévnyitó beszédében először az elsősöket köszöntötte, majd kiemelte: "Hiszünk a magyarság felemelkedésében, abban, hogy sok-sok szenvedés után végre eljön nemzetünk egy felfelé ívelő történelmi szakasza. Ez csak lelki felemelkedésen keresztül valósítható meg, amelyhez az iskola, a mi iskolánk nagyon sokban hozzájárulhat." A 38 elsős kis műsora után Bartos Andrea végzős diáktól átvehették a stafétabotot, majd mindannyian kaptak egy tanszercsomagot. "Bennetek látjuk most a jövőt, bennetek van a reménységünk" - emlékeztette a megjelent tanuló ifjúságot Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke, majd Isten áldását kérte a diákokra, a tanárokra és mindazokra, akik támogatják az iskolát. Galambos Lajos magyarországi előadóművész is köszöntötte a megjelenteket, aki kárpátaljai turnéja miatt éppen Munkácson tartózkodott és ellátogatott a magyar iskola tanévnyitó ünnepségére. "Nagyon örülök, hogy most itt lehetek önökkel - mondta -, mert tudom, a határon túl sokkal nehezebb magyarnak lenni." Végül jókívánságai mellett felolvasta Bányász Hedvig alkalomhoz illő, szép versét.

A Salánki Mikes Kelemen Középiskola diákjai és tantestülete számára is véget ért a forró, de rövidnek tűnő nyár. Számos szülő is felsorakozott a tanintézmény impozáns díszbejárata előtt, hogy szemtanúi legyenek, amint a 32 idei elsős kisdiák először lépi át az iskola kapuját. Az ünnepélyt Cseresznye Mária igazgatónő nyitotta meg, aki Viktor Jucsenko üdvözletének felolvasása után beszédében kitért arra, hogy az idei végzősök közül tízen jutottak be különböző felsőfokú tanintézményekbe, többek között a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Ezután okleveleket nyújtottak át az erre érdemes diákoknak és tanároknak. A rendezvény vendégei közül szót kapott Barta József, Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettese, Tegze Lóránt református tiszteletes és Daróczi György polgármester. Barta József örömmel jelentette be, hogy a járási vezetőség ezentúl anyagi juttatásokban kívánja részesíteni a tantárgyi vetélkedők győzteseit. Az iskola volt igazgatójaként büszke arra, mint mondotta, hogy a helyi végzősök évek óta példamutatóan képviselik az iskolát, a települést, a vidék magyarságát. A továbbiakban az ötödikesek köszöntötték a leendő elsősöket, majd pedig a kicsik műsora következett. Végül a tizenegyedik osztályos diákok nyújtották át ajándékaikat kispajtásaiknak, szerencsés utat kívánva nekik a tanulás szép, de nem mindig könnyű ösvényén.

A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola is ismét megnyitotta kapuit. A himnuszok elhangzása után a negyvenegy elsőst az iskola igazgatója, Forgon László köszöntötte. Külön kiemelte: az iskola a szülők mindenkori támogatásának köszönheti, hogy már több mint 450 éves múltra tekinthet vissza és reményét fejezte ki, hogy támogatásukra a továbbiakban is számíthatnak, különösen most, amikor a vizsgaközpontok létrehozásával kilátástalan helyzetbe hozzák a magyar iskolahálózatot. Jenei Károly református tiszteletes arra biztatta a jelenlévőket, hogy érezzék otthonuknak az iskolát, olyan intézménynek, ahol jó lenni. Mindig munkálkodjanak azon, hogy az iskolának ne csak múltja, de jövője is legyen. Ennek záloga a felsorakozott 41 elsős kisdiák. Ezt követően a kis elsősök verses köszöntője következett, amiért a tizenegyedikes tanulóktól megkapták ajándékaikat. Az első csengő elhangzása után, a hagyományoknak megfelelően, az elsősök a tíz-tizenegyedikes tanulók és szülők kíséretében a református, illetve római katolikus templomba vonultak. Majd virágot helyeztek el a világháborúk, valamint a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél.

Az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolának ebben az évben kereken 200 tanulója lesz, azzal a 16 kis elsőssel együtt, akik édesanyjuk kezét fogva vonultak be a tanévnyitó ünnepségre. Mellükre a végzős diákok nagy, papírból kivágott szíveket tűztek, melyeken a kisdiákok neve szerepelt. A kicsik verses műsorát követően Rozmán Erzsébet, az elsősök tanítója köszöntötte a tanulókat és a szülőket. Benedek Imre iskolaigazgató ünnepi beszédéből megtudhattuk, hogy az idén végzettek 75%-a tovább tanul, ami jelzi a középiskola színvonalát. Az igazgató hangsúlyozta - a végeken a magyarság megmaradásának a záloga az iskola, a templom és az óvoda, majd felkért minden jelenlévőt, hogy a közös nemzeti megemlékezéseken lehetőleg mindenki egységesen vegyen részt. Köszöntötte a megjelenteket Butsy Lajos helyi plébános és Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere is. A tizenegyedikesek bátorításként kedvenc plüssállataikkal ajándékozták meg az elsősöket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sóbányi Imre, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke, Tamás József a szülői tanács elnöke, valamint Munkácsy Gizella nyugdíjas tanárnő.

B. Zs., R. M., K. B.