Egy rímfaragó rendőr Beregújfaluban

Heé Géza

2007. szeptember 21., 10:00 , 349. szám
Heé Géza nyugdíjas rendőrőrnagy

A KMKSZ által szervezett egyik betlehemes találkozón a beregújfalui fiatalok szerezték meg a második helyezést, jutalomként felléphettek Budapesten a Kárpát-medencei Betlehemes Találkozó keretében, a Szépművészeti Múzeumban, valamint a Millenáris parkban. A fellépések előtt egy ügyesen rímekbe foglalt bemutatkozó verset olvasott fel a betlehemes csoport vezetője, Heé Géza milicista őrnagy. Géza bácsi gyerekkorától ír verseket, egykoron a járási újság is közölt néhányat.

- Élő hagyomány Beregújfaluban a betlehemezés?

- Ez nálunk nagyon régi időkre visszanyúló hagyomány, suhanc koromban én is betlehemeztem. Amikor megszerveztem a Budapesten is fellépő betlehemes csapatot, már úgy tűnt, abbamarad falunkban a betlehemezés, de szerencsére még tavaly is járta a falut három különböző korosztályhoz tartozó csapat. Viszont a modernizálódás, az emberek életének megváltozása miatt minden bizonnyal megszűnik előbb-utóbb ez a szép szokás. Én azt szeretném, ha ez minél később következne be.

- Mikor kezdett verseket írni?

- Gyerekkoromtól írok verseket, amelyek ma is megvannak különböző füzetekben lejegyezve. Már a katonaságból is rímekben írtam leveleket anyámnak. Mostanság temetési búcsúztatókat írok, olyankor a református lelkész megengedi, hogy felolvassam. De volt magyar nemzetiségű rendőr kollégáim temetésekor is sokszor megkértek, hogy mondjak búcsúztatót. Hogy miért kezdtem verseket írni, arra már pontosan nem emlékszem. De nagyon sokat olvastam gyerekként, azt gondolom ennek köszönhetően kezdtem írni.

- Hogyan lett egy rímfaragó beregújfalui fiúból szovjet milicista?

- Édesanyám egyedül nevelt két nőveremmel együtt. Már gyerekként mennem kellett a kolhozba dolgozni. Traktoros, kombájnos és gépszerelői oklevelet szereztem a munkácsi mezőgazdasági szakközépiskolában, de annak ellenére szerettem volna valahol másutt dolgozni, nem a kolhozban. Viszont abban az időben a falvakban élő magyar embereknek a hatóságok nem adtak paszportot, így sehol nem vállalhattak munkát, sehová nem utazhattak. Én cselhez folyamodtam. Amikor munkásokat toboroztak a Beregszászi járásban Szibéria lakatlan vidékeinek benépesítésére, jelentkeztem. Emiatt a hatóságok gyorsan megcsinálták nekem a paszportot, de amikor kész lett, kijelentettem, sajnos nem mehetek sehova, mert anyám nem enged - akkor már férjhez ment mindkét nővérem. Nem örültek a bejelentésemnek, de nem tehettek semmit. A számomra oly fontos igazolványt nem állt jogukban megsemmisíteni, így vállalhattam munkát a beregszászi vasgyárban. Onnan vittek katonának, a távoli Azerbajdzsánba. Akkor még oroszul sem igazán tudtam, de cserkesz nemzetiségű tisztemnek köszönhetően tiszti iskolába kerültem. A katonai szolgálati időm letelte után még részt vettem egy négy hónapos élesgyakorlaton Lemberg megyében, és mint tüzérségi tartalékos hadnagy szereltem le.

A katonaság után visszamentem dolgozni a beregszászi vasgyárba, majd megnősültem. De a kollégáim közül egyre többen mondogatták, hogy ha ilyen fiatalon ilyen magas katonai rangot tudtam szerezni, miért nem megyek milicistának. Bár nem voltam soha párttag, de a gyár pártbizottsága is írt egy ajánlást a beregszászi belügyi szervekhez, és lévén, hogy abban az időben, 1976-ban is kevés volt a magyarul is beszélő rendőr, felvettek.

Viszont még egy hónapot sem dolgoztam Beregszászban rendőrként, amikor áthelyeztek a Ternopol megyei Guszjatyinba. Ott magyarországi szakemberek építettek egy gázkompresszor-állomást, az építő kolónia tagjai családtagjaikkal együtt ott éltek. A Ternopol megyei rendőrfőnök kért Kárpátaljáról egy magyarul is beszélő rendőrt körzeti felügyelőnek, s egyben összekötőnek és tolmácsnak. Öt évig éltünk ott a feleségemmel, a kisebbik fiunk, Roland már ott született. Amikor Guszjatyinba kerültem, az ottani kollégák képtelenek voltak elfogni egy autógarázsokat fosztogató bandát. Nekem és egy közlekedési rendőr kollégának ez kis szerencsével rögtön sikerült. Kiderült, hogy a három főből álló banda több megyében is fosztogatta a garázsokat, és lőfegyvert is találtunk náluk. Ennek a "fogásnak" nagy visszhangja volt, rögtön, soronkívül előléptettek rendőrfőhadnaggyá.

Az ott eltöltött öt év alatt én voltam az összekötő kapocs a magyar kolónia és a helyi hatóságok között. Ráadásul állandó kapcsolatban voltam Lévay Józseffel, az akkori kijevi magyar konzullal.

1981-ben, amikor az építkezés befejeződött, kértek a ternopoliak, hogy maradjak, de én haza akartam jönni. Beregszászban a legproblémásabb "hetedik kerületet" bízták rám, ahol képtelen volt rendet tartani azelőtt a rendőrség. Sok volt a bűnügy, fényes nappal is megtámadták és kifosztották a járókelőket. Miután odakerültem, három-négy hónap alatt megváltozott a kerület arculata. Még mostanában is előfordul, hogy megállítanak Beregszászban, hogy elmondják, amikor én voltam körzeti felügyelő, akkor rend volt a rám bízott kerületben. De voltam később Nagyberegen, Kígyóson, Remetén és Beregújfaluban is körzeti felügyelő. Később ügyeletes tisztként, huszonkét év szolgálat után rendőrőrnagyi rangban mentem nyugdíjba.

- Fiai is követték a rendőri pályán?

- Az idősebbik, Géza igen. Ő most a beregszászi rendőrségen dolgozik. A kisebbik fiam, Roland nem akart rendőr lenni, ő ügyvéd, valamint a beregújfalui KMKSZ-alapszervezet titkára.

- Jelenleg mivel foglalkozik?

- Őszintén szólva unatkozom, nyugdíjasként a ház körül és a kertben dolgozgatok. Van azonban jó oldala is a több szabadidőnek, most sokkal több időm jut arra, hogy írogassak.

Badó Zsolt