A csapiak nemet mondtak az alumíniumkohóra

2007. november 16., 09:00 , 357. szám

Miután a csapi lakosok több mint félezer aláírás összegyűjtésével tiltakoztak a város határában létesítendő alumíniumhulladék-feldolgozó üzem létesítésének engedélyezése ellen, a helyi tanács egyhangú szavazással az engedély megadása ellen szavazott.

Mint arról a Kárpátalja már korábban beszámolt, az OLMI Technology Ltd. ukrán-szlovák vegyesvállalat egy alumíniumhulladék-feldolgozó üzem beindítását tervezte a határvárosban.

Az Ungvár utca 2. sz. alatti székhelyű vállalat üzemében földgázüzemű mini kohókban dolgozták volna fel az értékes színesfémet. Az OLMI Technology Kft. vezetői által közel egy hónapja publikált sajtóközlemény szerint a rövidesen beinduló csapi mini kohászati üzem környezeti szempontból káros anyag kibocsátása minimális. A feldolgozás során alkalmazott csúcstechnológiájú gyártósorok a legszigorúbb EU-s szabványoknak is megfelelnek.

Azzal kecsegtették a csapiakat, hogy az alumíniumhulladék-feldolgozó működéséből a város egészének is számos haszna lesz. Mindenekelőtt 160 új munkahely létesül, mondták, amelyeket az üzemeltetők elsősorban a helyi lakosokkal kívánnak betölteni. Ezen felül az üzem részt kívánt venni a határváros csatornázási műveinek korszerűsítésében is. Az önkormányzati büdzsét gazdagító adóhrivnyákból pedig mód nyílna a szociális fejlesztések hatékonyabbá tételére.

A csapi lakosok azonban másképp ítélték meg a helyzetet. A vállalatnak a város közelébe történő telepítése ellen tiltakozó családanyák, orvosok, tanárok, civil szervezetek stb. közös beadványukban arra apelláltak, hogy egy ilyen - környezetvédelmi szempontból veszélyesnek minősülő - objektum működése által okozott kár jóval nagyobb volna a kecsegtető haszonnál. Ráadásul kiderült, hogy a kohóműnek otthont adó területet annak bérlője az önkormányzat megkérdezése nélkül adta ki az ukrán-szlovák cégnek, mely utóbbi - önhatalmúlag - már hozzá is fogott a projekt kivitelezéséhez.

Az alumínium-feldolgozó létesítésének engedélyezésére, illetve a lakosság részéről ennek ellenkezőjére vonatkozó indítványok egyszerre kerültek a Csapi Városi Tanács kedden megtartott ülésszakának napirendjére. A városatyák - miközben a csapi civil szervezetek a városháza előtti téren tüntettek - soron kívül tárgyalták a kérdést, amit szinte percek alatt rövidre is zártak: OLMI Technology Kft. nem kaphat engedélyt a feldolgozó létesítésére.

És pont - ahogy Juscsenko mondaná.

Palkó István