A koalíció kárpátaljai kerékkötői

2007. november 16., 09:00 , 357. szám

Az egyik körülmény, amely ma esetleg még inkább hátráltathatja az amúgy is csigalassúsággal folyó kormányalakítást, az a tény, hogy úgy tűnik, éppen a Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem választási tömörülés kárpátaljai képviselői nem hajlandók aláírni a Julija Timosenko vezette BJUT-tal kötendő koalíciós megállapodást.

Lapzártánkkor még három aláírás hiányzott a az NU-NSZ és a BJUT közötti koalíciós megállapodás szentesítéséhez. Az ukrán politika egyik nagytekintélyű figurája, Ivan Pljuscs tartózkodását azzal indokolta, hogy állami hivatalnokként a törvény lehetőséget ad számára megfontolni a kérdést, hol folytatja majd pályafutását. A másik két renitens politikus országos szinten kevésbé ismert, viszont kárpátaljai: Igor Krily, aki már az előző törvényhozásban is képviselősködött az államfő táborában és Vaszil Petyovka, Munkács polgármestere.

A két kárpátaljai minap meglehetősen nagy vihart kavart azzal a bejelentéssel, hogy azért nem írták alá a koalíciós megállapodást, mert nem láthatták azt.

"El akartam venni elolvasni. Azt mondták, belső használatra szánt dokumentumról van szó -mondja Petyovka. - Nem tagadtam meg az aláírását. De akkor és úgy teszem ezt meg, ahogyan azt az érvényes jogszabályok előírják" - tette hozzá a képviselő a korrespondent.net internetes hírújságnak nyilatkozva.

Igor Krily is azt állította az Inter tévécsatornának nyilatkozva, hogy számára sem tették lehetővé a dokumentummal való megismerkedést. Mint mondta: "Nagyon sok kérdés merült fel bennem, s úgy határoztam, hogy semmiféle érthetetlen dokumentumot nem írok alá."

Ugyanakkor Julija Timosenko egy tévényilatkozatában meggyőződésének adott hangot, hogy a hiányzó aláírások hamarosan a dokumentumra kerülnek. "Azt hallottam az elnöktől, hogy ezek az aláírások a közeljövőben megszületnek, s hogy kizárólag technikai problémák okozzák a késést" - idézte a politikust az Ukrajinszka Pravda internetes portál.

Szakértők ma úgy látják, hogy valóban éppen Viktor Juscsenko államfő lehet az, aki megszerezheti a hiányzó aláírásokat, különös tekintettel az elnöki titkárság vezetőjének, az ugyancsak kárpátaljai Viktor Balogának esetleges közbenjárására ez ügyben. A kérdés az, hangsúlyozzák a megfigyelők, hogy valóban csupán technikai jellegű problémáról van-e szó, s nem húzódnak-e meg a háttérben ennél komolyabb megfontolások, például nem folytatódnak-e a háttérben továbbra is a koalíciós tárgyalások.

szcs