2007. december 28.

2007. december 28., 09:00 , 363. szám

Az év utolsó vasárnapján az egyház a Szent Családot ünnepli: Jézust, Máriát és Józsefet. Ezzel az ünneppel hangsúlyozza, hogy ez a vasárnap a családok ünnepe is. A család az egyház legkisebb közössége, fontos, hogy védelmezzük, támogassuk, hogy egészséges híveink legyenek. Ma egy olyan korban élünk, amely nemcsak megcsonkítja a családjainkat, de azok helyes szerepét is tönkreteszi, ezért szorul a támogatásunkra. A szabados életformában rejlik a probléma. Fiataljaink nem mernek egy életre szóló elköteleződés mellett dönteni. Sokan pedig divatként élik meg az élettársi kapcsolatot, amelynek következtében elvész a bizalom. Gyakran azzal takaróznak, még nem készek egy életre szóló igent kimondani, de kipróbálják egymást és majd meglátják. Ez enyhe túlzással hasonlít ahhoz, amikor bemegyünk egy üzletbe megvásárolni valamit, s ami később nem válik be, azt utána kidobjuk vagy lecseréljük. Az élettársi kapcsolat így eltárgyiasodik. Máskor pedig azt hallom: a karrier az első, utána jöhet a családtervezés.

Ahol nincsenek egészséges családok, ott beteggé válik az egyház és a társadalom is. Ezért állítja ezen az ünnepen elénk az egyház a Szent Családot, hogy a híveink ideális képet kapjanak a családról. Úgy gondolom, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen új generáció veszi majd át helyünket. Imádkozzunk mindannyian azért, hogy a családjainkban mindenki megtalálja helyét, a krisztusi szeretet és a kölcsönös bizalom jegyében.

Rácz István