Sokan már éjjel beállnak a sorba

Kompenzáció a Nagyszőlősi járásban

2008. február 15., 09:00 , 370. szám

Amióta megindult az egykori szovjet takarékbankban elhelyezett lakossági bankbetétek 1000 hrivnya értékben való kompenzálása, napról napra tömegek tolonganak az Ukrán Takarékbank megannyi fiókja előtt. Nagyszőlősön sincs ez másképp, ahol fáradt, ingerült emberek toporogtak mindkét bankfiók előtt, várva, hogy kinyíljon az "aranykapu", bebocsátást nyerjenek a hivatali helyiségbe, s a pénztárablakok előtti, jóval rövidebb sorok végére érve átvehessék az őket megillető összegeket.

- Éjjeli egy-két óra körül jöttünk ide, a bankfiókhoz, s azóta itt ácsorgunk étlen-szomjan, akik pedig faluhelyről érkeztek, azok vagy személygépkocsival, vagy - ha nincs más járművük - kerékpárral utaztak be a városba - magyarázza egy középkorú férfi az egyik pénzintézet bejáratánál. - Az a baj, hogy kevés alkalmazott foglalkozik az összegek kiadásával, így nagyon lassan halad előre a sor - teszi hozzá, s szavai helyes voltát igazolja az a tény, miszerint a beszélgetésre dél körül került sor...

- A járás területén összesen 77 ezer régi, szovjet takarékbetétkönyv van a lakosság birtokában - tájékoztat Nikolenkó Klára, a bankfiók vezetője. - Január 8-án kezdtük beszedni a kérvényeket, s a faluhelyen működő 18 fiókból is hozzánk, a városba szállítják át az igényléseket, mert általam ismeretlen okból nem hrivnyában, hanem USA-dollárban kapjuk meg a kifizetendő összegeket (ezeket azután mi váltjuk át hrivnyára), a községekben található bankfiókok pedig nem rendelkeznek olyan engedéllyel, mely számukra is lehetővé tenné, hogy pénzügyi műveleteket végezzenek a külföldi valutákkal. Így viszont a járás valamennyi településéről hozzánk fordulnak az ügyfelek, miközben nálunk csak négy, a másik, városi fiókban pedig mindössze három munkatársunk foglalkozik az összegek átadásával. És nem is állíthatnánk rá több alkalmazottat erre a munkára, mert egyrészt el sem tudnánk őket helyezni a hivatali helyiségben, másrészt a mi bankfiókunk öt, a régi banképületben működő, másik, városi fiókintézet pedig csupán három számítógéppel rendelkezik, így ezért sem tudjuk felgyorsítani a kifizetések ütemét.

- Ha hrivnyában kaptuk volna meg az összegeket, akkor nem alakult volna ki a jelenlegi helyzet - folytatja. - Igaz, a központból azt ígérték, hogy a későbbiekben már a saját nemzeti valutánkban fogjuk megkapni a pénzt, ami jelentősen lecsökkenti majd a megterhelésünket, mivel a falun élő lakosok is a saját falujukban, vagy a hozzájuk legközelebb eső, bankfiókkal rendelkező községek pénzintézeteiben fogják átvenni a számukra kiutalt összegeket. Azt viszont én sem tudom, mikortól fogjuk hrivnyában megkapni a kompenzálásra kiutalt pénzt...

Most pedig térjünk rá a kifizetésekre... Mint beszélgetőtársam kifejti, január 14-én kezdték kiadni az összegeket, február 7-ig 8743 ügyfelük nyújtotta be a kérvényét (többségükben nagyszőlősi lakosok), s 2249 személy már át is vehette a számára kiutalt pénzt. Naponta hat-nyolcszáz nagyszőlősi járási lakos kérvényét veszik át, de csak kétszáz főnek tudják kifizetni a járandóságát, mert többre egyszerűen nincs módjuk. A kifizetésekkel foglalkozó alkalmazottak így is csupán 45 perces ebédszünetet tartanak, az ígéretek szerint azonban akkora prémiumot kapnak a pluszmegterhelés kompenzálására, mely meg fog egyezni a fizetésük 20 százalékával...

Örvendetes tény viszont, hogy Nagyszőlősön még egyetlen sorban álló ügyfél sem lett rosszul az idegeskedés, a hosszú órákig tartó toporgás okozta fizikai megterhelés miatt, s reméljük, ezután sem lesznek áldozatai a kompenzálási hisztériának. Összetűzés sem robbant ki az ügyfelek és a banki dolgozók között, faluhelyen pedig a kezdeti tumultusokat követően mára normalizálódott a helyzet. Ám az a tény, hogy sokan készek éjnek évadján beállni a városi bankfiókok előtti sorba, s vállalják, hogy végtelenül hosszú órákon át, étlen-szomjan várakozzanak a kompenzálási összegre, azt jelzi: vagy nagy szükségük van a pénzre, vagy nem bíznak a hatalomban, s ezért minél hamarabb ki akarják venni a járandóságukat. Csodálkozhatunk-e rajta az elmúlt 17 év fényében?...

Lajos Mihály