Testvérbosszú

2008. február 15., 09:00 , 370. szám

Négyen voltak testvérek. Mártát, a legkisebbet három bátyja szinte a tenyerén hordta. Felváltva kísérgették és testőrként vigyázták csaknem minden lépését.

Az anyai nagyszülők jóvoltából a család tetemes összegű hagyatékhoz jutott, melyből Minajban egy teljesen kész, vagyis azonnal beköltözhető családi házat vásárolt.

Márta jó eredménnyel fejezte be a középiskolát és még abban az évben a sikeres felvételi vizsgák után a megyeszékhely egyik felsőfokú tanintézményének levelező tagozatos diákja lett. Ismerősök révén munkát is talált: elárusító lett egy ABC-ben. Munkatársnőivel váltották egymást, ami azt jelentette, hogy minden második nap kellett reggel nyolctól este huszonegy óráig a pult mögé állnia. Reggel iránytaxival jutott el a város másik végén lévő munkahelyére. Esténként viszont, zárás után az üzlet vezetője és egyben tulajdonosa fuvarozta haza őt és a vele egy műszakban dolgozó két másik kolléganőt.

Egy év sem telt el és megtörtént az, ami sok esetben elő szokott fordulni. A fiatal lány szerelmes lett. 18 éves fejjel belehabarodott, vagy, ahogy manapság mondani szokás, belezúgott a főnökébe. Bár a harmincnégy éves üzlettulajdonos korábban semmilyen okot, alapot nem adott erre, nem kezdett ki beosztottjával. Ám ő sem volt fából, s Márta egyre nyíltabb és félreérthetetlenebb közeledésére vette a lapot.

S az egyik munkanap végén a férfi lakásában kötöttek ki.

A kapcsolat négy hónapig tartott. Mártának a mennyországot jelentette. Az első igazai szenvedélyt. A férfinak - kedves kalandot.

Amikor a főnöke szakított vele, közölve, hogy megtalálta a feleségnek is elfogadható igazit, Márta valósággal összeomlott. Belebetegedett. És néhány nap múlva közölte az otthoniakkal, hogy megválik a munkahelyétől.

Két bátyja (a legidősebb akkor már hosszabb ideje Szlovákiában élt) makacs faggatózására végül elárulta az okot.

Testvérei nem gondolkoztak sokat. Kocsiba vágták magukat és az üzlethez hajtottak. A főnököt nem találták. Lakásában sem. Elhatározták, megvárják a háza előtt.

Már éledezni kezdett a gyengécske köztéri világítás, amikor a férfi hazaérkezett. A testvérek a lépcsőház bejárata előtt állították meg. S következett az egyre hevesebb számonkérés. A boltvezető odavetett néhány szót. Megpróbálta lerázni őket és besietett a lépcsőházba. A testvérek oda is követték, egyre firtatva a "tiprást és a cserbenhagyást".

A lakás ajtaja előtt verték össze. Amikor összeesett, magára hagyták...

Az üzletvezető életét az orvosoknak sikerült megmenteni. Ám olyan maradandó sérüléseket szenvedett, hogy valószínűleg le kell százalékolni.

Támadóit korábbról ismerte, s a rendőrségen ők sem tagadtak.

Az ügyben most zárult le a vizsgálat. Súlyos testi sértés vádjával hamarosan bíróság elé kerülnek. Elmondták: vállalják a következményeket.

Márta soros egyetemi vizsgáival kielégítően megbirkózott.

Új munkahelyről azonban egyelőre hallani sem akar...

Tárczy Andor