12 év után végre felépülhet?

Megkapta a KMKSZ az építési engedélyt

2008. február 29., 09:00 , 372. szám

12 év után végre elmozdult a holtpontról a vereckei emlékmű építésének ügye. A KMKSZ mint az emlékműállítás kezdeményezője és elindítója, a terület tulajdonosa 2008. február 21-ei dátummal megkapta az erre vonatkozó engedélyt, így remény van a Matl Péter szobrászművész által megálmodott emlékjel befejezésére.

Mint emlékezetes, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) még a millecentenárium (1996) alkalmából szándékozott honfoglalási emlékművet emelni a Vereckei-hágón. Akkor a Csoóri Sándor költő vezette Magyarok Világszövetségének bírálóbizottsága Matl Péter munkácsi szobrászművész pályázatát ítélte támogatásra méltónak.

A KMKSZ-nek sikerült megszereznie a területileg illetékes volóci járási hatóságoktól a szükséges engedélyeket, illetve a szóban forgó földterületet is megvásárolta, így 1996 tavaszán megkezdődhetett a kivitelezés. A munkálatok azonban némileg váratlanul igen erős ellenállásba ütköztek. A nemzeti-radikális erők részéről megnyilvánuló tiltakozásra hivatkozva a kárpátaljai hatóságok nem sokkal később le is állították a munkálatokat. A millecentenáriumi ünnepségek keretében megyénkbe látogató vendégek többségét a hatóságok nem engedték fel a Vereckei-hágóra, akinek pedig mégis sikerült eljutnia a helyszínre, egy torzóban maradt emlékműnél helyezhette el koszorúját vagy virágait. Az emlékmű, amelyhez változatlanul sok ezer turista látogat el évente, azóta is torzóként él a magyar köztudatban.

Az 1996 óta eltelt 12 év során a KMKSZ újra és újra felvetette az emlékmű befejezésének gondolatát, rendszeresen napirenden tartotta a kérdést mind a belföldi, mind a kétoldalú államközi fórumokon - elsősorban az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság ülésein -, ám ukrán részről makacs ellenállásba ütközött bármiféle kezdeményezés.

A némileg váratlan áttörést emlékműügyben Viktor Juscsenko ukrán és Sólyom László magyar államfő legutóbbi két találkozója hozta, s azóta az előkészületek menete minden kétoldalú találkozón napirendre került. A legfrissebb hír ezzel kapcsolatban, hogy február 21-én áldását adta az építési munkálatok újrakezdésére a Kárpátaljai Megyei Állami Építészeti Ellenőrző Felügyelet is, így most már nincs akadálya annak, hogy a kivitelezők felvonuljanak az építési területre - közölte lapunkkal dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a KMKSZ alelnöke.

Amennyiben sem a politika, sem az időjárás nem szól közbe, március 14-én, majd 12 év késéssel, Viktor Juscsenko és Sólyom László államfő közösen avatja fel a vereckei honfoglalási emlékművet.

hk