Rákóczi-szobrot avattak Beregszászban

2008. március 28., 09:00 , 376. szám

A névadó Nagyságos Fejedelemnek állítottak szobrot szerdán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahol ezzel az ünnepi eseménnyel vette kezdetét az immár hagyományos Rákóczi Napok rendezvénysorozata.

Tamáska János budapesti szobrászművész alkotását, amely a bécsi Sarkady-Szabó Julianna támogatásával, az adományozó Adrianus Alapívány, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (FKA), a Bolyai János Honvéd Alapítvány (BJHA), az Ukrán-Magyar Kulturális Együttműködési Társaság (UMKET) jóvoltából juthatott el Beregszászra, a főiskola Kossuth téri főépületének harmadik szintjén helyezték el. Dr. Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke a megjelentek között köszönthette Nick Ferencet, az FKA elnökét, Kasza Imre festőművészt, a magyar kultúra lovagját Svédországból, Darabán Jánost, az egyetemes kultúra lovagját, az UMKET képviselőjét, Tóth Gézát, Beregszász város főjegyzőjét.

Nemcsak a fejedelem nevét szeretné viselni az intézmény, hanem szellemiségét is meg szeretnék honosítani e falakon belül. A lényeg, hogy szelleme itt maradjon közöttünk és védelmezzen - hangsúlyozta beszédében Orosz Ildikó. Az elnök asszony köszönetet mondott a szoborért az adományozóknak és támogatóknak, valamint Dmitro Tkacsnak, Ukrajna budapesti nagykövetének is, aki segített abban, hogy az alkotás még Rákóczi március 27-i születésnapja előtt megérkezhessen Beregszászba.

Nick Ferenc, az FKA elnöke beszédében örömének adott hangot, hogy kulturális értékteremtéssel emlékezhettünk meg a nagyságos fejedelem születésnapjáról. "Nincs nemesebb dolog, mint eleget tenni az indíttatásnak, s egy ilyen nagyszerű város nagyszerű főiskolájának adományozni a névadó szobrát" - hangsúlyozta a szónok, hozzátéve, hogy az avatás eseménye nem csupán külsőségeiben, hanem lelkiekben is megnyilvánuló ünnep. Bizonyos értelemben túl vagyunk már a huszonnegyedik órán is, mutatott rá a továbbiakban Nick Ferenc, arra utalva, hogy a szórványmagyarság körében a nagyszülők és a szülők már nem minden esetben tanítják meg gyermekeiket a magyar nyelvre. Ezért fontos megtenni mindent annak érdekében, hogy újraéledjenek és működjenek a szórványban is az óvodák és az iskolák, jelezte az FKA elnöke. "Nem sok értelme van a főiskolának, ha Kárpátalján nincsenek magyar nyelvű diákok, nem sok értelme van a gimnáziumoknak, ha nincsenek általános iskolák és nem sok értelme van az általános iskoláknak, ha nincsenek óvodák" - figyelmeztetett a szónok. Nick Ferenc ezek után jelképesen átnyújtotta Orosz Ildikónak azt a táblát, amely magyar és ukrán nyelven hirdeti majd a jövőben Rákóczi Ferenc jelmondatát s a szobor alkotójának és adományozóinak nevét.

Dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora beszédében kiemelte: nem egyszerűen azért vette fel a tanintézmény II. Rákóczi Ferenc nevét, mert az köztudottan támogatta a tudományt, a művészeteket és a művelődést. Azért esett a választás a fejedelemre, mutatott rá a rektor, mert a szatmári béke megkötése után nem hódolt be, hanem a száműzetést és a bizonytalanságot választotta, ami azonban azt is jelentette, hogy fenntartotta a magyar haza önállóságának, a nemzeti szabadságnak az eszméjét, miáltal a Rákóczi-féle szabadságharc összekapcsolódik az 1848-49-es és az 1956-os szabadságharccal is. "Rákóczi nem egyszerűen egy történelmi hős, egy államférfi, hanem több annál. Cselekedetei egyfajta példatárat jelentenek számunkra, különböző eszményeket kínálhatnak, ha kell, irányt mutathatnak számunkra és minden magyar számára, a világ bármely tájékán éljenek is" - hangoztatta a szónok.

Az ünnepi beszédeket követően Nick Ferenc és Soós Kálmán leplezte le a bronzból öntött mellszobrot.

Az esemény ünnepélyességét a beregszászi főiskola Ladányi Katalin karnagy vezette kórusának előadása fokozta.

A Rákóczi Napok rendezvénysorozatának keretében ugyancsak szerdán, lapzártánkkal egy időben került sor a Felsőoktatási Intézmények Nemzetközi Kórustalálkozójára. A beregszászi református templomban hat magyarországi és kárpátaljai kórus adhatta elő műsorát.

hk