Felsőoktatási Intézmények IV. Nemzetközi Kórustalálkozója

2008. április 4., 10:00 , 377. szám

A Rákóczi Napok keretében március 26-án a beregszászi református templomban immár negyedszer került sor a Felsőoktatási Intézmények Kórustalálkozójára, melyet hagyományosan minden alkalommal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervez.

A találkozón Győr, Debrecen, Nyíregyháza és Beregszász felsőoktatási intézményeinek kórusai vettek részt. Előzetesen bejelentkezett még az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola kórusa is, de lemondták, mert sajnálatos módon nem tudták előteremteni az utazás költségeit.

A rendezvényt a szervező főiskola képviseletében Ádám Erzsébet főiskolai tanár nyitotta meg, megköszönve a beregszászi református egyháznak, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, valamint a Szülőföld Alapnak a találkozó létrejöttéhez nyújtott támogatást. Mint mondta, a beregszászi főiskola megalapítása óta egyik céljaként fogalmazta meg, hogy nemcsak oktatási intézményként, hanem szellemi és kulturális központként is szolgálja a régióban élő magyar nemzetrészt. Ebből a célból kerül évről évre megrendezésre a felsőoktatási intézmények kórustalálkozója is.

Ezt követően bemutatta és köszöntötte a kórusokat - Győrből a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Ének-Zene Tanszékének képviseletében az Apáczai Nőikart (karnagy: Várszeginé Gáncs Erzsébet) és az Apáczai Vegyeskart (karnagy: Váray Tamás főiskolai docens); a Debreceni Református Kollégium Kántusát (karnagy: Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy), a Nyíregyházi Főiskola Ének-Zene Tanszékének képviseletében a Gaudeamus Kórust (karnagy: Ferencziné dr. Ács Ildikó), valamint a Ladányi Katalin karnagy vezette II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kórusát -, ill. a zsűri tagjait: Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagyot, Fazekas Sándort, a munkácsi református egyház kórusának vezetőjét és Ivaskovics József zeneszerzőt, a Credo Alapítvány elnökét.

Berkesi Sándor feldolgozásában és vezényletével minden jelenlévő közösen elénekelte a Gaudeamus igitur kezdetű diákhimnuszt, majd megkezdődött a színvonalas program. Lélekemelő, gyönyörű dalokkal lepték meg az énekkarok a közönséget. Végezetül a kórusok közösen elénekelték a Győzhetetlen én kőszálom kezdetű református dalt.

A kórustalálkozó programja ezután a főiskola Esztergom termében folytatódott, ahol Berkesi Sándor, Ivaskovics József és Fazekas Sándor értékelte külön-külön a kórusok teljesítményét. Köszöntő beszédet mondott Orosz Ildikó, a főiskola elnöke is, aki megköszönte a kórusvezetőknek a szervezőmunkát és az ideutazást, ami azért nagy jelentőségű, mivel a főiskola ezt sajnos nem tudja felvállalni. Szólt arról, hogy az intézménynek a jövőben továbbra is szívügye marad a kórustalálkozó immár hagyományossá vált megszervezése és lebonyolítása. Végezetül a kórusvezetők átvették a főiskola okleveleit.

halász