Kisebbségben a Gyurcsány-kormány

Kormányválság Budapesten

2008. április 4., 10:00 , 377. szám

Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülését követően a Parlamentben.

Az SZDSZ-es kormánytagok április 30-i hatállyal lemondanak posztjukról, addig ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat - tette hozzá Kóka János.

Az ügy előzménye, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén szombaton azt mondta, az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra és nyugalomra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére.

A koalíciós megállapodást és kormányprogramot is újragondolta volna a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a koalíciós szerződéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: az nem szentírás, ezért két év elmúltával újra kell gondolni. Át kell tekinteni, hogy ki miért felelős, s működnek-e a 2006-ban hozott szerkezeti változtatások.

A szocialista-szabad demokrata koalíció hat évének kudarca testesül meg a szombat délelőtt óta egyre jobban kiteljesedő veszekedésben - írta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Jobbklikk.hu portálon kedd reggel megjelent blogbejegyzésében. Hozzátette: a koalíció csődje nemcsak a kormányzati politika, de "a baloldal vezérének erkölcsi és hitelességi csődje is". Mint fogalmazott, "Gyurcsány Ferenc személyes karrierérdekeire már eddig is ráment az ország jóhíre és jóléte, most rámehet a gazdaság stabilitása is".

A Magyarországot 2002 óta kormányzó koalíció vége ténylegesen a gazdasági reformok végét és a politikai instabilitás időszakát jelzi - kommentálta a budapesti híreket a Reuters brit hírügynökség. Jóllehet a szocialisták fogadkoztak, hogy a továbbiakban is támogatják a miniszterelnököt, a kormánykoalíció felbomlása megpecsételheti Gyurcsány Ferenc sorsát, aki a legjobb esetben "béna kacsa" lesz miniszterelnöki tisztségében, legrosszabb esetben pedig tehertétel pártja számára - véli a brit hírügynökség.

Egy előre hozott választás szinte bizonyosan a szocialisták hatalomvesztését, illetve a közvélemény-kutatások szerint alig egy százalékos, az ötszázalékos parlamenti küszöbnek messze alatta maradó támogatottsággal rendelkező SZDSZ megsemmisülését fogja eredményezni - fűzi hozzá a budapesti eseményekhez a Reuters.

Az AP amerikai hírügynökség viszont azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányt vezet majd a 2010-es választásokig. (Kárpátalja/MTI)