Kortárs magyar írók Kárpátalján

2008. május 23., 10:00 , 384. szám

Bemutatkozott Kárpátalján a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló és a Széphalom Könyvműhely.

A magyarországi vendégek múlt csütörtökön útjuk első, beregszászi állomásán találkoztak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjaival és tanáraival. A hallgatók igen szerencsés helyzetben vannak az utóbbi hónapokban, hiszen sorra láthatják vendégül a kortárs magyar irodalom jeles képviselőit, a vezető irodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőit - jelezte jogos büszkeséggel és elégedettséggel köszöntőjében Csernicskó István, a beregszászi tanintézmény rektorhelyettese.

Ezt követően Vári Fábián László költő, az esemény társszervezőjeként fellépő filológiai tanszék tanára mutatta be a találkozó vendégeit: Oláh János költőt, a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztőjét, Mezey Katalin költőt, a Széphalom Könyvműhely vezetőjét, valamint Szöllősy Tibor írót.

A lelkes hallgatóság előtt Oláh János mindenekelőtt a Magyar Napló létrejöttének történetéről és jelenéről beszélt. Mint hangsúlyozta, a majd 20 éves folyóiratnak, mely a Magyar Írószövetség lapjaként jelenik meg, egyebek mellett az a feladata, hogy minél jobb szépirodalmi műveket, s azokról minél színvonalasabb kritikákat közöljön, valamint, hogy megőrizze, s egyben meg is újítsa a magyar irodalmi hagyományt. A költő-főszerkesztő végül felolvasott verseiből.

Mezey Katalin költő a Széphalom Könyvműhely vezetője az 1989-ben létrejött kiadó tevékenységét vázolta. "Az írónak kiadóra van szüksége, aki a könyvét megjelenteti. Pénzbe kerül a kéziratból könyvet készíteni, s ez minden cenzúrának a forrása. A cenzúrát nem a kommunista világ találta föl, és ma is van, nagyon súlyosan létezik, már a mindennapjainkat is befolyásolni tudja. A cenzúra azt jelenti, hogy a hatalom képviselői szeretnék eldönteni, hogy mi az, amit a közönség megismerhet abból a világból, amelyben él, abból a múltból, amelybe született, s abból a jövőből, amely felé minden jelen tart, ha észreveszi a benne élő, ha nem. Minden jelenben benne van a jövőnk, s az írók és minden gondolkodó kicsit azok az emberek, akik sejtik, észreveszik a jelen adottságaiból azt a jövőt, ami felé az életünk tart" - fejtegette a költő-kiadóvezető, hozzátéve: a Széphalom Könyvműhely egy olyan kiadó, s egy olyan írói közeget tudhat maga mögött, amely nem hiszi el, hogy a leírott szónak nincs felelőssége, ahogyan azt manapság sokan állítják. Mezey Katalin versei ismertetése előtt bemutatott néhányat az általuk kiadott kötetekből, köztük Szöllősy Tibornak Hollósy Simon Máramarosban című könyvét, mely a budapesti Ünnepi Könyvhétre jelent meg.

Szöllősy évtizedeken át élt és dolgozott orvosként Técsőn. Legújabb kötetével kapcsolatban elmondta: a könyv megjelentetését a festőművész születésének 150. és halálának 90. évfordulójára időzítette. Könyvét hiánypótlásnak szánta a szerző, mert véleménye szerint az életének utolsó évtizedét Técsőn töltő, ott híres festőiskolát alapító Hollósyról nem emlékezik meg művészi nagyságához méltó módon az utókor.

A szerző elmondta, hogy kora ifjúságától gyűjtötte a Hollósyval kapcsolatos okmányokat, visszaemlékezéseket, történeteket, megszólaltatta azokat az embereket, akik ismerték a festőt. E gyűjtői munka eredményeként állt össze a gazdagon illusztrált kötet - jelezte a festő emlékének ápolását immár évtizedek óta szívén viselő Szöllősy.

Búcsúzóul a vendégek könyvekből és folyóiratokból összeállított csomagot adományoztak a vendéglátó beregszászi főiskolának.

A magyarországi irodalmi folyóirat és a kiadó bemutatkozása pénteken rendhagyó irodalomórával folytatódott a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában, majd szombaton a Técsői Hollósy Simon Középiskolában megtartott találkozóval ért véget.

pszv