Havasi közbenjár a "pecsételés" ügyében

Megyei tanács

2008. május 30., 10:00 , 385. szám

Múlt pénteken Ungváron megtartotta soros ülését a Kárpátaljai Megyei Tanács. A maratoni tanácskozáson több mint félszáz kérdést vitattak meg a képviselők.

Az ülés kisebb politikai közjátékkal indult, amennyiben Andrij Szerbajlo, a BJUT megyei tanácsi frakciójának vezetője nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a BJUT-frakció ellenzékbe vonul a megyei tanácsban. A bejelentés némi meglepetést váltott ki a teremben, hiszen a frakció egyébként sem csatlakozott a megyei tanácsban tavaly tavasszal megalakult nagykoalícióhoz. Azt sem vállalkozik megjósolni egyelőre senki, hogy a hivatalossá tett ellenzéki szerep milyen változásokkal jár majd a frakció tanácsi munkáját illetően.

A testület a továbbiakban meghallgatta és tudomásul vette Oleg Havasi kormányzó beszámolóját a megyei állami közigazgatási hivatal elmúlt évi tevékenységéről. A számtalan gazdasági, tulajdonkezelési ügy között határozat született egyebek mellett arról is, hogy a megyei tanács tulajdonába veszi a Szinevéri-tó környéki ingatlanokat, illetve a beregvári Schönborn-kastélyt, melyeknek tulajdonjoga korábban vitatott volt.

Az ülésszak magyar vonatkozású mozzanata volt, amikor Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a KMKSZ képviselőcsoportja nevében beadványban szorgalmazta a Kis- és Nagybakos közötti immár balesetveszélyessé vált közúti híd mielőbbi kijavítását. Ugyancsak a KMKSZ elnöke tolmácsolta a képviselőknek számos honfitársunk panaszát, akik azt sérelmezik, hogy a vonatkozó kormányrendelet ellenére az ukrán határőrök még mindig bélyegzőt ütnek azok útlevelébe, akik kishatárforgalmi engedéllyel lépik át az ukrán-magyar határt. Oleg Havasi kormányzó jelezte, hogy ez utóbbi kérdésnek maga jár utána.

A kormányzó bejelentette az ülésen azt is, hogy hamarosan aláírják az ukrán-szlovák kishatárforgalmi egyezményt, amely a Magyarországgal kötött megállapodáshoz hasonló egyszerűsített utazási lehetőséget biztosít a határ két oldalán lakóknak egy 50-50 kilométer széles sávban.

pszv