Dél-Oszétia: Felébredt az orosz medve

Orosz–grúz fegyveres konfliktus

2008. augusztus 15., 10:00 , 396. szám

A Dél-Oszétiában kitört fegyveres konfliktus mögött két olyan ország áll, amely régóta készült az erőpróbára: Oroszország meg akarja mutatni, ki az úr a kaukázusi térségben, a Washington által támogatott Grúzia pedig be akarja bizonyítani, hogy képes szembeszállni hatalmas szomszédjával.

A konfliktus nagy stratégiai jelentőséggel bír, elvégre az Egyesült Államok terrorellenes háborújának egyik legszilárdabb szövetségesét állítja szembe Oroszországgal, az ismét feltörekvő nagyhatalommal, amely egyre nyilvánvalóbban próbálja érvényre juttatni akaratát a nemzetközi színtéren.

Tbiliszi alighanem arra számított, hogy a Pekingben tartózkodó Vlagyimir Putyin távollétét kihasználva gyors lerohanással visszaszerezheti az ellenőrzést a szakadár Dél-Oszétia fölött, miközben az egész világ a pekingi olimpiára figyel. Csakhogy a hazárdjáték visszafelé sülhet el: Washington nem támogatja túl lelkesen a grúzok akcióját, Moszkva ellenoffenzívája pedig igazi háborúhoz vezetett, amelyet Grúzia aligha nyerhet meg.

Ez már csak a szembenálló felek erőviszonyai alapján is valószínűsíthető. A grúzok 8 harci géppel, 128 páncélossal, 37 helikopterrel és 32 ezer fős hadsereggel rendelkeznek. Moszkva viszont 1800 katonai repülőgépet, 23 ezer harckocsit, 1930 helikoptert képes bevetni 395 ezer fős szárazföldi erőinek az oldalán.

Az orosz hadigépezet múlt pénteken délután ellentámadásba lendült, ami gyászos következményekkel járt. Chinvali, a dél-oszétiai tartomány székvárosa tv-felvételek tanúsága szerint szombaton már úgy nézett ki, mint Groznij a több hónapos csecsenföldi háború után. Hogy Moszkva számára nem csupán az "orosz állampolgárok megvédése" a cél (Dél-Oszétia lakosainak zöme orosz útlevéllel is rendelkezik), azt jól mutatják a színtiszta grúz népesség lakta települések elleni támadások.

A pénteki offenzíva látványos kudarca korábbi harcias retorikájának átfogalmazására késztette a grúz államfőt. A hazája NATO-csatlakozását 2004 óta rendületlenül szorgalmazó Mihail Szaakasvili a BBC World televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy egyelőre szertefoszlott Grúzia NATO-csatlakozásának reménye.

Az Amerikában tanult 40 éves politikus nem vette komolyan a koszovói példát – mutatnak rá megfigyelők. Fél évvel ezelőtt, amikor a zömmel albánok lakta tartomány egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, a lépést váltig ellenző Moszkva értésre adta: ezek után Dél-Oszétiának, Abháziának és Moldova Dnyeszteren túli (oroszok lakta) területének is joga van az önrendelkezéshez. Oroszország a jelek szerint csak az alkalomra várt, hogy ezt a jogot katonai erővel segítse érvényre jutni. Szaakasvili offenzívája tálcán kínálta fel Moszkvának az ürügyet a "humanitárius segítségnyújtásra".

Szaakasvili nem véletlenül hasonlította egyik nyilatkozatában az orosz beavatkozást többek között Magyarország 1956-os lerohanásához, bár kétségtelen, hogy Nagy Imre kormánya annak idején nem lövetett előzőleg határain túli településeket katyusákkal, ahogy azt Tbiliszi tette. Ugyancsak az 1956-os magyarországi eseményekkel mutat némi párhuzamot, hogy amint fél évszázaddal ezelőtt Budapesten, úgy napjainkban a grúz fővárosban is nem utolsósorban az amerikaiak segítségében bízva mertek ellene szegülni az orosz medvének. Úgy tűnik azonban, a "nemzetközi helyzet" ismét olyan, hogy csalatkoznia kell annak a nemzetnek, amely az Egyesült Államok támogatására számít.

Kedden azután végre európai közvetítéssel megszületett a tűzszünet. Nicolas Sarkozy francia és Mihail Szaakasvili grúz elnök késő este bejelentette: megegyeztek a dél-oszétiai konfliktus rendezésére kidolgozott, Oroszországgal megkötendő béketervben. Korábban Dmitrij Medvegyev orosz elnök közölte: a Sarkozy, az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Franciaország államfője által ismertetett béketerv támogatása jeleként leállítja a grúziai hadműveleteket.

A csatározások eredményei azonban így is több mint szomorúak: mintegy 2000 halott, s – ugyancsak becslések szerint – megközelítőleg százezer menekült, akiknek a további sorsa egyelőre megjósolhatatlan.

A konfliktus rendezése ugyanis egyelőre igen távolinak tűnik, hiszen orosz követelésre a Sarkozy által előterjesztett béketervből kivették többek között az Abházia és Dél-Oszétia szakadár területek jövőbeli státusáról folytatandó nemzetközi tárgyalásokra való utalást is. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Moszkva kieszközli a "status quo ante" helyreállítását, azaz rákényszeríti Grúziát arra, hogy törődjön bele Dél-Oszétia tartós elszakadásába. Ennek későbbi fejleménye lehet a szakadár tartomány Oroszország általi bekebelezése, majd az Orosz Föderáción belüli egyesülése Észak-Oszétiával.

Az események egyik ukrán vonatkozása, hogy miután vasárnap orosz hadihajók érkeztek Grúzia parti vizeihez, az ukrán külügyminisztérium figyelmeztetett: Ukrajna fenntartja magának a jogot, hogy megtiltsa a visszatérést Szevasztopolba az ukrajnai bázisukról a grúz partokhoz vezényelt orosz hadihajók számára, miután nem kíván beleavatkozni a konfliktusba. A moszkvai vádakra reagálva Kijevben azt is leszögezték, hogy Ukrajna korábban az ENSZ előírásaival összhangban adott el fegyvereket Grúziának.

A hosszú távú következményeket és lehetőségeket vizsgáló ukrán szakértők felhívják a figyelmet, hogy bár a fegyverek ezúttal a Kaukázusban dörögtek, az események Oroszország délnyugati szomszédja, Ukrajna számára is komolyan veendő üzenetet hordoznak. Méghozzá azt a nyugtalanító üzenetet, hogy esetleg az orosz nagyhatalmi törekvésekkel szembehelyezkedő, a Moszkva ellenében a Nyugat támogatására számító kijevi vezetés lehet a következő célpontja az orosz agressziónak, amennyiben most sikerrel jár az orosz medve első kísérlete egy új világrend, egy új orosz birodalom létrehozására. Ürügyül talán éppen a Krím, és az ott élő oroszok státuszának "rendezése" szolgálhat majd a béke és az emberi jogok orosz harcosainak. (Kárpátalja/MTI/pravda.com.ua)