Sólyom László Kárpátaljára látogat

2008. augusztus 15., 10:00 , 396. szám

A kárpátaljai történelmi egyházak, a két magyar érdekvédelmi szervezet, illetve a KMPSZ meghívását elfogadva augusztus 19-én Beregszászra látogat Sólyom László.

Az előzetes program értelmében a magyar köztársasági elnök kedden részt vesz a beregszászi római katolikus templomban, illetve a templom előtti téren nemzeti ünnepünk alkalmából megrendezendő szentmisén és ünnepségen. Ezt követően Sólyom László ellátogat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol felavatja a főiskola új épületének nemrég felújított szárnyait.

hk