Gyermeknap Badalóban

2008. szeptember 12., 10:00 , 400. szám

A korábbi szokványos falunapok helyett tavaly váltottak Badalóban és gyermeknapot rendezve igyekeztek összegyűjteni a falu apraját-nagyját. Az újítás bevált, s a múlt vasárnap már másodszor rendeztek gyermeknapot a Tisza-parti településen.

A kultúrházban tartott ünnepélyes megnyitón Nagy Endre polgármester köszöntőjében kiemelte: minden család szeme fénye a gyermek, szóljon hát ez a nap róluk, legyen mindenki vidám ezen a vasárnapon. Megköszönte a helyi és járási képviselőknek, vállalkozóknak a rendezvény zavartalan lebonyolításához nyújtott önzetlen anyagi és egyéb támogatást, majd kezdetét vette az ünnepi műsor.

A legkisebbek, vagyis az óvodások teremtették meg az alaphangulatot, akiknek a lakodalmas hagyományokat felelevenítő produkciója nyerte el leginkább a kultúrház épületét zsúfolásig megtöltő publikum tetszését. A kicsik által előadott zenés, táncos jelenetekben halhattunk hamisítatlan vőfélyverseket, leánybúcsúztatót, de még a polgári, illetve templomi házasságkötés menetét is eljátszották az apróságok.

Nem kevésbé volt látványos az iskolások és a kultúrház tánccsoportjának parádés előadás-sorozata sem, amit jelzett a műsorszámokat követő szűnni nem akaró tapsvihar is. Az ünnepi műsor befejező harmadában három korosztálynak is szépségversenyt rendeztek, amelyek során Veres Emília, Jakab Krisztina és Veres Gréta fejére került a szépségkirálynőnek kijáró korona. A többi résztvevőnek sem volt oka a búslakodásra, hiszen mindannyian virágot, díszoklevelet és egyéb jutalmat kaptak.

A hangulat és a szeptemberi kánikulai meleg ekkorra már tetőfokára hágott, így aztán tökéletesen bevált az az elképzelés, hogy a további programot a szabad levegőn, a kultúrház és a tanácsháza előtti téren folytassák. Volt itt minden, ami egy gyereknapon dukál: légvár, körhinta, vattacukor, popkorn, kirakodóvásár, kispályás foci, kötélhúzás, zsákbanugrás, pingpongverseny és megannyi vetélkedő. Közben szépen fogytak a tombolajegyek is, amelyek sorsolásán értékes ajándékokat nyertek a szerencsések, ám a legboldogabban minden bizonnyal Péter Gréta térhetett haza, aki az élményei mellett hazavihette a fődíjat: egy kerékpárt.

Végül, de nem utolsósorban - immár a nagyobbak szórakoztatására - éjszakába nyúló diszkóval ért véget a badalói gyermeknap.

(tamási)