Közgyűlést tartott a RIT

2008. október 17., 10:00 , 405. szám

Beregszászban tartotta soros közgyűlését október 10-én a vidékünk magyar alkotóit tömörítő Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT).

A beregszászi Namény étterem különtermében összegyűlt művészek először is meghallgatták az elmúlt esztendőt összegző elnöki beszámolót. "Meglehetősen "laza" éve volt szövetségünknek, amennyiben a szervezet élte a maga megszokott életét, a viszonylag szerény anyaországi támogatás pedig nem tette lehetővé számottevő, rendhagyó programok megvalósítását" - értékelt lapunknak nyilatkozva Magyar László RIT-elnök. "A hazai kiállítások mellett számos külföldi meghívásunk is van, sajnos az anyagiak, s a műalkotások utaztatásával járó mind több és bonyolultabb papírmunka miatt nem tudunk valamennyinek eleget tenni - sorolta a problémákat a szövetség elnöke, aki a gondok ellenére optimista. - Összességében mindazonáltal derűlátóak vagyunk, hiszen a tagság legfontosabb feladata, hogy alkosson, fejlessze önmagát, s készen álljon arra, hogy új alkotásokkal vegyen részt a kiállításokon."

A továbbiakban az aktuális tennivalók és tervek kerültek terítékre. A jelenlévők mindenekelőtt az esztendő talán legfontosabb eseményével, a szövetség hagyományos év végi összegző tárlatával kapcsolatos teendőket vitatták meg. Mint elhangzott, az idei alkalomra az elmúlt évekhez hasonlóan a Kárpátaljai Honismereti Múzeum kiállítótermében kerül majd sor decemberben. Ezenkívül Munkácson is szeretne bemutatkozni még idén a RIT. Mint Kopriva Attila ezzel kapcsolatban elmondta, a társaság tagjainak munkáit felvonultató kiállításnak valószínűleg a munkácsi vár ad majd otthont, amennyiben kedvezően bírálják el a a Szülőföld Alaphoz e tárgyban benyújtott pályázatukat.

Ami az elkövetkező esztendőt illeti, a tervek szerint a társaság négy tagjának is egyéni tárlatot szervezne a RIT. A jövőre hatvanéves Őri Mihály és Réti János festőművészek kiállításaira egyaránt Ungváron kerülne sor. Ugyancsak a megyeszékhely adna otthont a tervek szerint Hrabár Natália keramikus és Erfán Ferenc válogatott munkáinak bemutatására is. Ezzel összefüggésben a résztvevők hangsúlyozták, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a RIT továbbra is hangsúlyt kíván fektetni arra, hogy valamennyi tárlatának anyaga eljusson a vidéki közönséghez is.

A helyi kiállítások megrendezésével kapcsolatban vetődött fel, hogy a szűkös anyagiakból gazdálkodó kultúrházak és galériák, amelyek egyébként szívesen fogadnák be a kárpátaljai alkotók műveit, általában nem rendelkeznek a műtárgyak kiállításához szükséges álványokkal, ezért a RIT igyekszik megszervezni ezek elkészítését, hogy a műalkotások méltó körülmények között jelenhessenek meg az érdeklődők előtt.

A társaság jövőre alkotótáborba készül, tudhattuk meg a továbbiakban, amelyet a tervek szerint Rahó környékén rendeznének, előreláthatólag 2009 áprilisában. Az is elhangzott, hogy a bürokratikus nehézségek ellenére a RIT nem mond le a magyarországi megmérettetés lehetőségéről sem, ezért jövőre nagyszabású budapesti tárlatra készül.

A társaság emlékjelek állításával kívánja ápolni elhunyt tagjai, Jankovics Mária, Tóth Lajos, Veres Péter és Szemán "Öcsi" Ferenc emlékét, hangzott el a közgyűlésen, ahol az utánpótlásról is szó esett. Kihasználva az alkalmat, a jelenlévők megszavazták a fiatal festő, Tóth Róbert felvételét a RIT-be.

Az ülés után a társaság tagjai ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, amely immár évek óta rendszeresen biztosít kiállítási lehetőséget a magyar alkotók számára. A vendégek és a vendéglátók egyaránt örömmel állapították meg, hogy az Esztergom terem mellett egy újabb kiállítások szervezésére alkalmas helyiség is várja immár a művészetkedvelő közönséget a főiskolán. A vendégek ezt követően megtekintették a beregszászi főiskola állandó tárlatát.

A közgyűlés megrendezését a Szülőföld Alap támogatta.

hk