Főhajtás az első magyar költőnő emléke előtt
Kopjafaavatás Huszton
Október 26-án, vasárnap felemelő hangulatú emlékünnepségnek adott otthont a közelmúltban gyönyörűen felújított, eredeti szépségében tündöklő huszti református templom, ahol is a helybeli református egyházközség kopjafát állított a Huszton eltemetett első magyar költőnő, a 300 éve elhunyt, mély hitű, evangélikus vallású Petrőczy Kata Szidónia, továbbá a város és a gyülekezet életében is jelentős szerepet játszó Bethlen Gábor és Bethlen István tiszteletére, valamint Kölcsey Ferenc dédanyja, a huszti születésű Nagyiday Éva emlékére.
Az ünnepi istentiszteleten előbb Pintér Károly, a budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet lelkésze olvasott igét Márk evangéliumából (9. fejezet, 14-29. vers), majd az ugyanott szolgáló Zászkaliczky Péter lelkipásztor tartott szentbeszédet Pál apostolnak a zsidókhoz írt levele (13. fejezet, 7. vers) alapján.
A levél írásakor még nem volt egyházi hierarchia, de akadtak emberek, akik Isten igéjét hirdették a gyülekezetekben, s ugyanezt tette, jóval később, Petrőczy Kata Szidónia is a költeményeivel - fejtette ki a lelkész. - A költőnőben ott élt a hit, s reménységgel gondolt élete végére, nem egy költeményében kifejtve: hiszi, hogy várja a menny. Mi követhetjük és kérhetjük ezt a hitet, hogy az örök élet reménységében éljük le az életünket... Szólt a lelkész a költőnőtől vett versidézetekkel is színesített prédikációjában.
Az istentiszteletet követően a hívek átvonultak a felavatandó kopjafákhoz, ahol elsőként Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja lépett a hallgatóság elé, méltatva a huszti református közösség erőfeszítéseit, azt, hogy eddig is mindent megtett történelmi öröksége feltárásáért, megóvásáért, amit a templomban fellelt értékes, XV. századi freskók restaurálása, valamint a szép, régi orgona felújítása is jelez, s arra hívta fel a figyelmet, hogy épp az emlékezés biztosítja a magyar azonosságtudat megmaradásának a feltételeit. Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke leszögezte: minden nemzedéknek, így a miénknek is felelőssége van abban, hogy a magyar múlt emlékei ne csak turisztikai látványosságok legyenek. Amellett viszont a történelmi emlékek is megerősítik azt a hitünket, hogy nekünk, magyaroknak, a kultúránknak, a nyelvünknek igenis helyünk, illetve helyük van Kárpátalján.
Kész Barnabás történész, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola tanára - felidézve Petrőczy Kata Szidónia korát - szólt Északkelet-Magyarországnak a Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepéről, arról, hogy 1703-ban és 1704-ben, amikor a nagyságos fejedelem egész hadereje 30 ezer katonából állt, szülőföldünk 7-8 ezer vitézzel képviseltette magát a kuruc hadseregben, s talán ez a vidék volt a szabadságharc legfontosabb bázisa. Ami pedig Salánkot és Husztot illeti, Esze Tamás és Kis Albert kurucai 1703 júniusában - a hagyomány szerint - a salánki Nagyerdőből indultak el Verecke felé, a Lengyelországból hazatérő II. Rákóczi Ferenc fogadására, s a hajdani salánki kastély adott otthont 1711 februárjában az utolsó kuructanácskozásnak. Míg az erdélyi rendek - 1706-ban - épp Huszton csatlakoztak a Habsburgok ellen harcoló magyarországi Szövetkezett Rendekhez, 1709-ben pedig országgyűlésre került sor a Tisza-menti városban...
Smidéliusz Gábor, a budapesti, Deák téri evangélikus gyülekezet lelkésze Petrőczy Kata Szidónia jelentőségét méltatta rövid beszédében, megjegyezve, hogy az evangélikus énekeskönyvben is ott szerepel az első magyar költőnő egyik verse. Majd Józan Lajos, huszti református lelkipásztor vázolta fel a hajdani versíró életútját, aki 1662-ben látta meg a napvilágot Felső-Magyarország egyik nemesi udvarházában, s mivel édesanyja egy hónap elmúltával életét vesztette, édesapja, Petrőczy István egyedül nevelte fel a kis árvát. Felnövekedve azután a nemeskisasszony férjhez ment Pekry Lőrinchez, Thököly Imre, a "kuruckirály" jeles katonájához, s mivel a háborúkkal terhes korszakban alig akadt békeév, a férj ideje nagy részét a harcmezőkön töltötte, s az asszony szinte egyedül nevelte öt megmaradt gyermeküket (hatan még csecsemőként elhaláloztak). A Rákóczi-szabadságharc kitörése után pedig Pekry Lőrinc is a nagyságos fejedelem zászlaja alá állt, s tábornoki rangig vitte a kuruc seregben. Közben császári fogságba esett, ám hamarosan kiszabadult, nemsokára viszont feleségét vetették börtönbe a Habsburg-zsoldosok, s az utóbbiak által uralt Nagyszebenben raboskodott, míg csak 1707-ben ki nem váltották egy kuruc hadifogságba került császári tábornokkal. Huszton telepedett le, ahol később agyvérzés érte, de még ezt követően sem tette le a lantot, s folytatta a versírást, ám 1708-ban, a beregszentmiklósi várkastélyban tartózkodva, végleg kiesett a kezéből a toll, s végakaratának megfelelően, az általa annyira megszeretett Huszton temették el.
Beszéde hátralévő részében pedig a felszólaló megemlékezett Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről, aki bevehetetlen erősséggé építtette ki a huszti várat, illetve testvéréről, Istvánról, az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó, s Husztot is magába foglaló Máramaros vármegye főispánjáról, aki jelentős mértékben támogatta a város református gyülekezetét, valamint az itt született Nagyiday Éváról, a Himnusz költőjének a dédanyjáról. Végezetül pedig a résztvevők megkoszorúzták a salánki Zsoldos Elemér által faragott kopjafákat.
Lajos Mihály
