Kulturális fesztivál Munkácson

Hagyományőrző nemzeti kisebbségek

2008. november 21., 09:00 , 410. szám

A munkácsi polgármesteri hivatal a városban élő nemzeti kisebbségek szervezeteivel karöltve egyfajta városnapi rendezvényként negyedízben rendezte meg a Latorca-parti városban a nemzeti kisebbségek kulturális fesztiválját és az azzal egybekötött népművészeti kiállítást. A rendezvény megszervezésének aktív résztvevője volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Városi Alapszervezete, az Életet az Éveknek Nyugdíjasklub és a II. Rákóczi Ferenc Középiskola.

A kiállítási tárgyak a fesztivál színhelyéül szolgáló városi művelődési központ egyik tágas termében voltak elhelyezve. A rendezvényre kilátogatók betekintést nyerhettek a nemzeti kisebbségek népművészetébe és megkóstolhatták a különböző nemzeti ételkülönlegességeket.

A fesztivált Munkács megbízott polgármestere, Lengyel Zoltán nyitotta meg és köszöntötte az egybegyűlteket. Többek között elmondta, hogy örömmel tapasztalja a városban élő nemzeti kisebbségeknek a hagyományaik megóvására irányuló törekvéseit. Kifejezte továbbá reményét, hogy ez a fesztivál hamarosan megyei szintűvé válik.

Először az Omeljan Duhnovics nevét viselő Munkácsi Városi Kulturális Egyesület vegyes kara, valamint Tetyana Hecko, Olena Niktenko, Olga Prokop szólisták léptek a színpadra és adtak elő ruszin és ukrán népdalokat. Őket a Cirill és Metód nevét viselő Munkácsi Városi Bolgár Kulturális Szövetség műkedvelőinek műsora követte, melyben többek között keleti hastánc és bolgár könnyűzenei számok szerepeltek.

A KMKSZ Munkácsi Városi Alapszervezete által szervezett műsorban először a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola növendékei léptek fel: Popovics Kinga és az utána következő leánykar magyar népdalcsokrot adtak elő, a tánckar pedig beregi táncot mutatott be. Az Életet az Éveknek Nyugdíjasklub kórusa magyar népdalokat, míg a Munkácsi Rákóczi Irodalmi Kör együttese magyar szerenádokat és népdalcsokrot adott elő. A Nosztalgia könnyűzenei együttes a régi magyar slágereket elevenítette fel. A magyar műsort a Derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes zárta – az ifjú táncosok csárdást adtak elő.

A Németek "Várpalánk" Nemzetiségi-Kulturális Szövetségének leánykara német népdalokat és egyházi zenét, míg a gyermek-táncegyüttes néptáncot adott elő.

A majd háromórás műsor során, mely nagy tetszést aratott, a nézők megismerkedhettek a Munkácson élő nemzeti kisebbségek hagyományaival.

A rendezvényt a KMKSZ Megyei Szervezete által benyújtott pályázat alapján a Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatikai Kollégiuma is támogatta.

Baráth József