Izomkolosszusok a színpadon

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

December 7-én, vasárnap rendezték meg Kárpátalja nyílt testépítő-bajnokságát, melyen a helyiek mellett az ország különböző régióiból érkező sportolók is részt vettek. A versenyzők valósággal elkápráztatták a közönséget hatalmas izmaikkal, ovációt és tapsvihart kiváltva a teremben ülők, főleg a hölgyek körében.

A bírák az izomtömeg, az izomzat arányossága és az izomdomborzat alapján értékelték a versenyzőket. A legkönnyebbek között - a 75 kilogrammos súlycsoportban hárman álltak rajthoz, a győzelmet a lembergi Olekszandr Mikitko szerezte meg, aki országos bajnoki címmel is büszkélkedik. A 85 kilogrammos versenyzők mezőnye igen erős volt, és a megmérettetésen az ungvári Mikola Zubaskov bizonyult a legjobbnak. A 85 kilogrammon felüli súlycsoportban a lembergi Leonyid Bojko szerezte meg a győzelmet, aki már a 43. életévében jár és mindössze 5 éve foglalkozik testépítéssel.

Zubaskov Mikola, megnyervén a 85 kilogrammos súlycsoportot, jogot kapott arra, hogy egyedüli kárpátaljaiként részt vegyen a meghívott vendégek részvételével rendezett abszolút bajnokságban, mely a Kárpátok Kupáért is zajlott. Ezt a versenyt Ukrajna 13-szoros bajnoka, az európai és világbajnoki aranyéremmel büszkélkedő dnyipropetrovszki Anatolij Kudlaj nyerte meg, így övé lett az értékes trófea.

Lapunknak nyilatkozva Tarasz Rumjancev, a Kárpátaljai Testépítők Szövetségének elnöke, a bíráló bizottság elnöke elmondta, hogy a jövő évi viadalra magyarországi testépítők meghívását tervezi.

Kárpátalja legjobb testépítője, Balogh Béla idén nem vett részt a bajnokságon, mert, mint lapunk érdeklődésére elmondta, jelenleg pihen, hogy aztán februárban elkezdje az intenzív felkészülést a júniusban Hongkongban megrendezendő Világjátékokra, ami a nem olimpiai sportágak olimpiájának számít, és szintén négyévenként kerül megrendezésre. Az itt elért győzelem sokkal többet ér, mint egy világ- vagy egy Európa-bajnoki cím. Az idei év számára rendkívül eredményes volt, hiszen országos bajnok lett az abszolút kategóriában, éppen azt a Kudlajt utasítva maga mögé, aki a mostani ungvári diadalt nyerte. Idén tavasszal Balogh Béla bronzérmet szerzett a Spanyolországban megrendezett Európa-bajnokságon a 80 kilogrammos súlycsoportban.

Baráth József