Kádár Béla: Ázsiáé a jövő

Előadások a főiskolán

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

A gazdasági válsággal kapcsolatos kérdésekről tartottak aktuális előadásokat magyarországi vendégek december 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében. Elsőként A gazdasági válság hatásai a Kárpát-medencében címmel Kádár Béla professzor-közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szólalt fel, majd Soós Károly, a Márton Áron Társaság elnöke tartott előadást A keresztény társadalomtanítás és a válság címmel.

A vendégeket - köztük az előadókat, valamint Sziklavári Vilmost, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulját, Bacskai Józsefet, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulját, Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, ifj. Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét - és a nagyszámú hallgatóságot dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora köszöntötte.

Kádár Béla - aki egykor az Antall-kormányban a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, illetve a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja volt - előadásában igyekezett bemutatni a világválság kialakulásának előzményeit, jelenlegi folyamatát és jövőbeli prognózisait. Mint mondta, a válság kiindulásának gócpontja az Amerikai Egyesült Államok (USA), ahol a bankok mindenkinek adtak hitelt, anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna a hitelt igénylők törlesztőképességét. A törlesztések óriási hiányának következtében aztán bekövetkezett a válság, mely két fronton bontakozott ki: a jelzáloghitel-piacon, valamint az értékpapírpiacon.

Majd szólt egy kevesek által ismert tényről: az amerikai gazdasági növekedés nem az ország saját tőkéjének volt köszönhető, hanem a távol-keleti fejlett országok (Kína, Japán, Dél-Korea, Szingapúr stb.) megtakarítói által folyósított tőkének.

Kádár Béla a jövőbeli prognózisokat illetően így fogalmazott: 30 éven belül végérvényesen Ázsia lesz a világ gazdasági központja. A világ népességének kereken 60 százalékát képező Ázsia az összlakosság GDP-jének 1/3-át adja, a világ devizatartalékainak pedig jelenleg majdnem a fele van itt (5-7 ezer milliárd dollár). Hogy milyen hatással van a világ pénzügyeire ez a kontinentális régió, arról ezek az adatok is tanúskodnak.

Ezt követően Soós Károly tartotta meg előadását, aki a téma kapcsán kiemelten szólt az ezzel foglalkozó pápai körlevelekről, köztük XIII. Leó pápa 1981. május 15-én kiadott enciklikájáról. Ez volt az első olyan szociális pápai körlevél, melynek fő témája a munkáskérdés volt.

A XIII. Leó pápa szerint az egyház feladata elsősorban a világnézeti-erkölcsi és vallásos érzület megerősítése és terjesztése, amely egy olyan társadalmi légkör létrejöttét segíti elő, ahol a tőke és a munka harmóniában áll egymással, az ezután következő, egymást követő szociális dokumentumok - VI. Pál pápa 1971-es Octogesima adveniens enciklikája, II. János Pál pápa 1991-es Centesimus annus nevű körlevele, valamint a többi szociális enciklika is fokozatosan továbbfejlesztették az egyház tanítását, és az evangéliumok fényében, a közjó tanításával adtak irányelveket a társadalmi igazságosság problémáinak megoldásához.

F. Zs.