Halál a Kijev-Csap gyorson

2008. december 18., 09:00 , 414. szám

Rövid egymásutánban két utas is meghalt út közben a Kijev-Csap gyorsvonaton.

A Kijevről Csapra tartó 81. sz. gyorsvonaton egy 39 éves férfi már a felszállásától kezdve egyre erősödő mellkasi fájdalmakra panaszkodott utastársainak. Mint mondta, valahol meghűlhetett, ezért mustárlapokat helyezett a mellére. Azt javaslatot, hogy valamelyik állomáson egy orvos megvizsgálja, visszautasította, mondván, hogy rövidesen jobban lesz.

Ám nem így lett. Légzése rohamosan romlott. Később azt hitték, hogy végre elaludt, ám az egyik megállóban az utastársai rémülten konstatálták, hogy meghalt - nyilatkozta később a szolyvai állomásfőnök. Az esetet jelentették a Munkácsi Vasúti Rendőrség személyszállítási osztályának.

Az elvégzett boncolás során kiderült, hogy a férfi halálát súlyos tüdőgyulladás okozta.

Pár nappal később ugyanezen a járaton halt meg egy utas. Az utóbbi esetről részleteket nem közöltek, mint ahogy azt sem erősítették meg, hogy mindkét áldozat a szerelvény 13. kocsijában utazott.

pp