Az UMDSZ-t nem köszöntötte a Fidesz!

2009. január 16., 09:00 , 418. szám

Decemberben nagy csinnadrattával tartotta soros közgyűlését Beregszászban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, ahol a "zöld" Kárpáti Igaz Szó részletes beszámolója szerint az "országos szövetség" vezetői az elért eredményeiket sorolták, a célokra ezúttal nem tértek ki. Gajdos István hangsúlyozta: "Közösségünk számára talán az a legbölcsebb, ha kivárásra játszunk" - mindezt egy olyan időszakban, amikor nekik áll a zászló, amikor elvbarátaik vannak kormányon Magyarországon.

Az újság hosszasan sorolja az UMDSZ közgyűlését köszöntő anyaországi és határon túli szervezeteket és politikusokat, közöttük a harmadik helyen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget. Megkeresésünkre a Fidesz illetékesei jelezték, hogy ők biztosan nem köszöntötték az UMDSZ-t és annak közgyűlését.

Talán még jobban festett volna a dolog az újság hasábjain, ha a tudósítás írója a felsorolásban említette volna a leköszönő és az újonnan megválasztott amerikai elnököt, illetve az angol királynőt is. Viszont az MSZP-t valami miatt nem tartotta fontosnak megemlíteni.

Badó Zsolt