Csökkenő termelés

2009. január 16., 09:00 , 418. szám

Az elmúlt esztendő végére minden nyolcadik kárpátaljai vállalat csökkentette a termelését kisebb vagy nagyobb mértékben - mondta el többek között Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó a megyei állami közigazgatási hivatal kollégiumának évértékelő ülésén.

A kormányzó rámutatott: a termeléscsökkenés az adóbevételek, a nyugdíjalapba történő befizetések csökkenésével jár, s a bérek kifizetésének elmaradását okozhatja. Mint mondta, éppen ezért már most el kell gondolkodni azon, miként lehetne csökkenteni e folyamatok negatív hatásait, a lakosság védtelen rétegeit érő csapás súlyát.

Szavai szerint a termelésvisszaesés oka a pénzügyi világválság, amely nagyban befolyásolta a gépgyártásban érdekelt vállalatokat, elsősorban azokat, amelyek az autóipar számára termelnek. Példaként a kormányzó a Tiszasalamon melletti Eurocar vállalatot említette, amely 2008 első 11 hónapja során a megye adóbevételeinek mintegy negyedét fizette be, már decemberben azonban egyötödére esett vissza a termelése, s felfüggesztette a vállalat bővítésére irányuló beruházásait is.

Havasi elmondta, hogy csupán a gépgyártás területén tapasztalható termelésvisszaesés miatt a megyei költségvetés 2008 eredményei alapján több mint 30 millió hrivnya adókieséssel számolhat. (Kárpátalja/uzhgorod.net.ua)