Egyelőre stabil Kárpátalja földgázellátása

Folytatódó gázvita

2009. január 16., 09:00 , 418. szám

Miközben Ukrajna, Oroszország és az Európai Unió között tovább folytatódik a gázvita, hivatalos tájékoztatás szerint Kárpátalja gázellátása egyelőre stabil, azaz energiahordozó fogyasztását sehol nem korlátozzák lényegesen a megyében. A "nem lényegesnek" minősített korlátozás a távfűtést érinti.

Kárpátalja földgázfelhasználása jelenleg naponta körülbelül ötmillió köbméter. A fogyasztás 1,4 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit, miután tavaly a megye további 24 településére vezették be a földgázt, közölte a hét végén a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal sajtóirodája.

A jelentés szerint Kárpátalján a gáz 72,3 százalékát a lakosság használja fel, az ipari fogyasztás aránya mindössze 8,8 százalék, a távhőszolgáltató vállalatokra 5,9 százalék jut. Január 8-án például a felhasznált 5,363 millió köbméter földgázból a lakosság kereken ötmillió köbmétert égetett el, olvasható a közleményben, amely megállapítja, hogy Kárpátalja szerencsés helyzetben van, mert nincs nagyipara. Az ukrán ipari óriások külön-külön naponta több millió köbméterrel több gázt fogyasztanak, mint az egész megye. Ennek köszönhetően az ukrajnai ipari gázfelhasználás korlátozása gyakorlatilag nem érinti a kárpátaljai vállalatok ellátását.

Ugyanakkor a földgázzal való takarékoskodás érdekében a megye vezetése arra hívta fel a kárpátaljai vállalatokat, közintézményeket, hogy lehetőség szerint hosszabbítsák meg az újévi-karácsonyi munkaszünetet, és maximálisan takarékoskodjanak a fűtéssel.

A Kárpátalját ellátó Zakarpatgaz vállalat a múlt pénteken bejelentette, hogy takarékossági megfontolásból az esti-éjszakai órákra korlátozza a távhővel melegített lakások fűtését. Pavlo Nahirnij, a Zakarpatgaz vállalat vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a helyzet rendeződéséig a hőerőművek napközben csak néhány órán át biztosítják a lakások fűtését. A teljes értékű fűtést csak este kezdik el, hogy ezzel is gázt takarítsanak meg.

Kárpátalján távhővel a nagyobb városok tömbházait fűtik, de évről évre csökkenő mértékben. A korábbi évek elszámolási és fűtési problémái miatt ugyanis egyre több lakást látnak el tulajdonosaik saját fűtéssel. A százhúszezer lakosú Ungváron például a lakások alig több mint negyede távfűtéses.

A megye több járási és városi tanácsának vezetőinél, képviselőjénél érdeklődtünk arról, náluk mi a helyzet: van-e korlátozás vagy sem? Mackó István, az Ungvári Járási Tanács elnökhelyettese kérdésünkre elmondta: "Gázkorlátozás a járásban nincsen, sehol nem léptettünk életbe ilyen intézkedéseket. Remélhetőleg ez továbbra is így marad. Hogy lesz-e változás vagy sem, azt majd a január 16-i járási tanácsi ülés eredménye fogja eldönteni, melynek egyik fő napirendi pontja az Ungvári járás költségvetésének megtárgyalása lesz.

Ugyancsak megkérdeztük Barta Józsefet, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettesét, Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét és Gajdos Olgát, a munkácsi városi tanács képviselőjét, akik szintén arról számoltak be, hogy tudomásuk szerint egyelőre sehol nem léptettek életbe korlátozó intézkedések. Ezen járásokban továbbra is megoldott a szociális és a civil szféra intézményeinek gázellátása. Egyedül Beregszász városa az, ahol ezen a héten bizonyos korlátozások vannak: a város általános és középiskoláiban szünetel a tanítás, a felsőfokú tanintézményekben, a szakiskolákban és a magyar gimnáziumban azonban nem. (Kárpátalja/fzs/MTI)