Hol volt, hol nem volt...

Mai mese

2009. január 16., 09:00 , 418. szám

Volt a kies vidéken egy barátságos falu, amelyben igen barátságos emberek lakoztak. Bár a községben nem folyt vezetékes víz, nem áramlott földgáz, a szennyvíz sem csordogált csatornahálózatba, az itteni barátságos emberek ugyanúgy vigadtak és bánkódtak, akár egy közművekkel telespékelt metropolis cívise.

A barátságos faluban élt két különösen barátságos szomszéd: Iksz és Ipszilon. Olyan nagy volt köztük a barátság, hogy udvaraik egy részét még kerítés sem választotta el, csupán néhány bokor örökzöld, és kardvirágok meg nőszirmok sora jelezte a telekhatárt. Közösen használták az Iksz portáján lévő kutat, melyből gazdagon bugyogott a rendkívül jóízű nedű. A különösen barátságos szomszédok gyarapodtak és fejlesztettek. Közösen vásároltak egy nagy teljesítményű szivattyút, sok méternyi csövet, és végre élvezhették a vezetékes víz, a fürdőszoba, a központi fűtés nyújtotta kényelmet mindkét lakásban. A kút pedig mindehhez változatlan bőséggel szolgáltatta a "muníciót" immár a vashüvelyeken át.

Iksz szomszéd életének folyása viszont megszakadt - hajszálnyival a hetvenkettedik előtt. A portát fia, Zé és felesége örökölte meg. Zé kijelentette, hogy az Ipszilon iránti barátság változatlan és megbonthatatlan.

Idővel azonban ifjú arájával kisütötték: az mégsem helyén és rendjén való, hogy Ipszilon használja a vízpumpát, amely viszont náluk, Zééknél tekeri a villanyórát. Fizessen hát Ipszilon is az áramért! (Ez a néhai Iksznek eszébe se jutott.) S mivel Ipszilon családja sokkal népesebb, tehát több vizet fogyaszt, fizessen kétszeresen!

Ipszilon a felszólítást méltányosnak találta. És fizetett. És a barátság megbonthatatlansága sem indult emiatt - látszólag - foszlásnak.

Zé és neje azonban tovább okoskodott. S fertály év múltán újabb baráti követeléssel állt elő: Ipszilonék használják az ő vizüket? Hát persze! Akkor pedig fizessenek a vízért is!

Ám ennek hallatán Ipszilonnál betelt a pohár. És közölte: köszöni szépen, szép volt, jó volt, de többé nem tart igényt a szomszéd kútjának vizére. És a portahatáron elfűrészelte, eldugaszolta a csövet. Előszedte a régi nagy vedreket és egy ideig a negyedik szomszédból hordta a vizet. Mindaddig, amíg saját kutat nem ásatott. Ennek a vize nem volt ugyan olyan zamatos, de a célnak megfelelt.

Fél esztendő elteltével Zé kútjából váratlanul eltűnt a víz. Arra a kérdésre, hogy miért apadt el, a másik faluból áthívott idős és sokat tapasztalt kútásó mester sem tudott választ adni. Zé Ipszilont, pontosabban annak új kútját kiáltotta ki bűnbakká, s perre is vitte a dolgot. A bírósági hercehurca javában tart.

A két porta között pedig manapság vastag és magas kőkerítés éktelenkedik. Tetején kovácsolt lándzsahegyek meredeznek az égre.

A kies vidéken lévő barátságos falu lakói pedig szomorúan konstatálják, hogy helységük mostanában mintha barátságtalanabb lenne. És nem csak a kutak meg kerítések miatt...

Tárczy Andor