A válság lecsap a költségvetési dolgozókra?

2009. január 23., 09:00 , 419. szám

Az ország egyes vidékein máris gondot okoz a költségvetési intézményekben dolgozók bérének folyósítása. Havi fizetésüknek csak a felét kapják meg januárban az államigazgatási szféra alkalmazottai Kárpátalján. Elemzők szerint ezután a nyugdíjasok következhetnek.

Sajtóértesülések szerint Cserkaszi megye egyes járási központjaiban az egészségügyi dolgozók már decemberben 2-3 hét késéssel kapták meg a fizetésüket. A késedelem oka mindenekelőtt a helyi költségvetési bevételek elmaradása volt, minek következtében nem tudták miből fizetni az alkalmazottakat. Problémás az egészségügyben dolgozók helyzete Kijevben is, ahol az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban rendszeresen késtek a bérek, a decemberi járandóságukat pedig még a múlt héten sem kapták meg.

Egyébként az ukrán védelmi minisztérium a napokban jelentette be, hogy a hadsereg tisztjei és alkalmazottai januárban csak a havi illetményük felére számíthatnak.

Minap látott napvilágot a hír, hogy a Kárpátalja megyei és a tizenhárom járási állami közigazgatási hivatal több ezer dolgozójának januári bérére a szükséges összegnek csak az 52 százalékát utalták ki a központi költségvetésből. Csökken a hivatalok apparátusainak fenntartására fordított összeg is, 2009 első negyedére mindössze 2,5 millió hrivnyát irányoz elő Kárpátaljának az állami büdzsé, miközben tavaly csak januárban négymillió hrivnyát fordítottak erre a célra - közölte hétfőn Petro Lazar, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal pénzügyi főosztályának vezetője.

Lazar elmondása szerint az államigazgatásban foglalkoztatottak a 2009-re tervezett legalább nyolc százalékos fizetéscsökkentésen kívül nem kapják meg az alapbérük egy részét, a hivatali rang után járó pótlékot, a hűségpénzt, nem is szólva a jutalmakról. A tisztségviselő különösen nyugtalanítónak tartja, hogy Kárpátalja költségvetésének 60 százalékát az állami büdzséből juttatott dotáció teszi ki.

Elemzők szerint a költségvetési bevételek csökkenése miatt veszélybe kerülhetnek a nyugdíjak is. Viktor Pinzenik pénzügyminiszter egy minapi tanácskozáson az államfőnél bejelentette, hogy máris kevés a pénz a nyugdíjak folyósítására. Elmondása szerint a nyugdíjak kifizetéséhez januárban mintegy 8 milliárd hrivnyára volna szükség, ennyi pénz azonban nem áll rendelkezésre, így 5,5 milliárdot a költségvetésből vesznek el. Hozzátette: egyelőre rendben, a tervek szerint haladnak a januári nyugdíjak folyósításával. Ljudmilla Gyenyiszova munkaügyi és szociálpolitikai miniszter a sajtónak nyilatkozva megerősítette, hogy deficit mutatkozik a nyugdíjalapban, ugyanakkor arról biztosított, hogy a hiányt maradéktalanul fedezik a költségvetésből.

A szakértők ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy idén komoly problémák várhatók a kifizetésekkel. Mint mondják, tavaly a nyugdíjalap hiánya 40 milliárd hrivnya körül alakult, 2009-ben pedig várhatóan legalább 60 milliárd hrivnya lesz. Eközben a költségvetésben csupán 13 millió hrivnyát különítettek el a nyugdíjalap hiányának fedezetére, ami nyilvánvalóan kevés lesz. Mint rámutatnak, ez egy olyan rést vág az idei költségvetésen, amelyet csak más szférák finanszírozásának lefaragásával lehet majd betömni, vagy az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) pénznyomó gépének bekapcsolásával. Úgy vélik, a kormányzat várhatóan megpróbálja rábeszélni a nemzeti bankot a pótlólagos hrivnyakibocsátásra. Az NBU egyelőre ellenáll, de amennyiben beadja a derekát, úgy újabb inflációs hullám, s a hrivnyának a dollárhoz viszonyított további esése várható - jósolják az elemzők.

Sajtóhírek szerint egyelőre annyi tudható, hogy átütemezések várhatók februártól a nyugdíjak folyósításában, s hogy a dolgozó nyugdíjasok jutnak utolsósorban a járandóságukhoz.

szcs/MTI