A magyar érettségi és felvételi ügyében nem számíthatunk gyors áttörésre

Interjú Gémesi Ferenccel, a magyar Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkár

2009. február 13., 09:00 , 422. szám

- Mindenekelőtt látogatása céljáról kérdeznénk. Milyen üzenettel érkezett Kárpátaljára?

- Talán az a legfontosabb, hogy ebben a mai, sok bizonytalansággal szembenéző világban meg tudjuk határozni azokat a pontokat, amelyeket mi biztosaknak gondolunk magyar-magyar viszonylatban. Arról is beszélgettünk vendéglátóimmal, hogy azok az ügyek, amelyekről megállapodtunk az elmúlt években - nemzeti intézmények, fontos projektek -, folytatódhassanak a jövőben is. Másrészt olyan aktuális kérdéseket vitattunk meg, amelyek magyar-ukrán viszonylatban, a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban éppen napirenden vannak. Ezen belül is elsősorban azt igyekeztünk világossá tenni, hogy az a bizonyos magyar-magyar szolidaritás nem csökken akkor sem, ha a térségben és a világon elég bizonytalan a helyzet gazdaságilag és egyéb vonatkozásokban is.

- A gazdasági helyzet valóban egyre inkább kihat az élet minden területére. Befolyásolhatja ez a válság a határon túli magyarság anyaországi támogatását is?

- Azt gondolom, hogy nem, legalábbis nincs olyan politikai szándék, hogy a kisebbségeken spóroljunk, vagy legalábbis, hogy rajtuk többet spóroljunk meg, mint bárki máson. Nyilvánvalóan létezik egyfajta szorító szükség, amely arról szól, hogy hogyan lehetne megfelelő mennyiségű pénzt előteremteni ahhoz, hogy működjön az ország, de ismétlem, nem az az elsődleges cél, hogy ebből minél többet vállaljanak magukra a határon túliak. Az a legfontosabb, hogy lehetőségeink keretei között továbbra is működni tudjanak azok az alapintézmények, azok az ügyek, amelyeket évek óta fontosnak tartunk - iskolák, egyházi intézmények, fontos projektek, kiadványok, újságok stb. Nyilvánvaló viszont, hogy minden olyan ügyet, ami ezen a körön túl van - nagyberuházások, fontos elképzelések, a közösség szempontjából meghatározó egyéb ügyek -, át kell tekintenünk, hogy meghatározhassuk, mikorra ütemezzük a végrehajtásukat. Ezek között bizonyosan lesz olyan, amit 2009-ben kell megvalósítani, de olyan is, amit nyugodtan 2010-re vagy 2012-re halaszthatunk. Ha úgy tetszik, egyfajta rendszerezést kell elvégezni a projektjeink között. Jeleztem kárpátaljai tárgyalópartnereinknek, hogy beszéljünk minél többet arról, melyek legyenek azok az ügyek, témák, amelyek elsődlegesen fontosak a közösségnek - nem az egyes politikai szervezeteknek, nem külön az egyházaknak és külön az iskoláknak, hanem a közösség egészének. Arra kértem őket, próbáljunk meg összeállítani egy prioritáslistát, s meghatározni, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket a nehézségek ellenére is szeretnénk végigvinni 2009-ben.

- Született-e megállapodás ezzel kapcsolatban konkrét elképzelésekről, határidőkről?

- Nem. Azt kértem, hogy folyamatosan legyünk kapcsolatban, hiszen Magyarországon és Ukrajnában is sok minden változik, változhat még. Azt kértem, hogy azonnal jelezzék, ha bármilyen probléma merülne fel, vagy olyan ügy adódna, amely azonnali megoldást kíván. A jövőben tehát úgy fogunk működni, hogy részint megvizsgáljuk a már elért megállapodásokat, s azokhoz igyekszünk a megfelelő forrásokat hozzárendelni, részint minden konkrét ügyben gyors párbeszédet folytatunk. Azt szeretnénk, hogy legyen közöttünk állandó, napi kapcsolat.

- Jelenleg a kárpátaljai magyarság legnagyobb problémája a magyar érettségi jövője. Lát rá lehetőséget, hogy a magyar diplomáciának sikerül áttörnie azt az ellenállást, ami e tárgyban ukrán részről tapasztalható?

- Éppen az elmúlt héten mutattuk be Budapesten azokat a kis füzeteket, amelyek arra igyekeznek orientálni a magyar szülőket, hogy gyermekeiket magyar iskolába írassák, illetve ismertettük azt a tanulmányt, amelyet itteni oktatási szakemberek készítettek. Elmondtam akkor, hogy az elmúlt esztendő egészen decemberig, amikor az utolsó ilyen jellegű találkozóra került sor Kijevben, arról szólt, hogy valamilyen módot találjunk ennek a kérdésnek a megoldására - ha átmenetit, hát átmenetit, ha kompromisszumosat - tudjuk azért, hogy a világ nem fekete és fehér -, hát kompromisszumosat. Egyszóval, el tudtunk volna fogadni különböző megoldásokat. De valahogy ma sem látom igazán, hogy mi lesz a következő lépés. Pontosan tudjuk, hogy mi az álláspontunk, tudjuk azt is, hogy mit szeretnének a kárpátaljai magyarok, s mi lenne helyes oktatási, közösségi szempontból. Ugyanakkor nehéz meghatározni, hogy ukrán részről ki lesz a partner, akivel tovább lehet folytatni a párbeszédet e tárgyban. Nyilván vannak illetékes intézmények, bizottságok, minisztériumok, de nem igazán látszik kialakulni az a mély párbeszéd, aminek ebben az ügyben folynia kellene, s múlt év decemberéig nem is sikerült elmozdulást elérni ebben az ügyben. Ennek ellenére változatlanul az az álláspontunk, hogy ezt az ügyet továbbra is napirenden kell tartani, előre kell tekinteni. Továbbra is él az a javaslatunk, hogy szívesen működünk együtt az ukrán illetékesekkel: dolgozzák ki, vagy dolgozzuk ki közösen az ukrán nyelv oktatásának mikéntjét az itteni magyarok számára, hiszen ez egy specifikus ügy, nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy oktatni az ukrán nyelvet egy magyarnak, mint egy született ukránnak vagy orosznak. Változatlanul fenntartjuk azt a kérésünket az érettségivel és felvételivel kapcsolatban, hogy minimálisan a tavalyi feltételek maradjanak érvényben továbbra is, de még jobb volna kimunkálni a végleges és hatékony megoldást ebben az ügyben. Továbbra is kérjük, hogy biztosítsák a megfelelő tankönyveket a magyar iskolák tanulói számára, köztük azokat is, amelyek az ukrán nyelv hatékony elsajátításához szükségesek. Azt gondolom tehát, hogy hosszadalmas és szisztematikus munkára kell felkészülnünk, nem hiszem, hogy egyik napról a másikra nagy áttörést lehetne elérni.

pszv