Nincs válsághelyzet, legalábbis a magyar–magyar kapcsolatokban

2009. február 13., 09:00 , 422. szám

Háromnapos látogatást tett Kárpátalján Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. A magyar politikust hétfőn délután a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székházában fogadták a KMKSZ vezetői.

Kovács Miklós elnök tájékoztatta vendégét és a kíséretében lévő szakembereket a kárpátaljai magyarság aktuális problémáiról, ezen belül hangsúlyosan szólt az oktatással kapcsolatos kérdésekről. Szó esett ezenkívül a gazdasági válságból adódó gondokról is. (Gémesi Ferenccel készült interjúnk.)

Másnap Gémesi Ferencet fogadta hivatalában Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó, valamint dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a KMKSZ alelnöke. A találkozót követően az államtitkár elismeréssel szólt arról, hogy a megye vezetői pozitív hozzáállásról tettek tanúbizonyságot a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésekben, s hogy sok szó esett a regionális együttműködésről, különös tekintettel az árvíz- és környezetvédelmi, valamint gazdasági kérdésekre. Mint kiemelte: "Pozitív dolognak tartom, hogy a kormányzó úr jelezte, az egyházi iskolák finanszírozása tekintetében megyei szinten mindenképpen biztosítani kívánják lehetőségeikhez mérten ezen intézmények fenntartását, még akkor is, ha állami szinten ez a fajta finanszírozás nem, vagy nem abban a formában történik meg, mint ahogy ez be volt tervezve."

Gémesi Ferenc a továbbiakban látogatást tett az Ungvári Nemzeti Egyetemen, felkereste a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont, valamint a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot. A budapesti vendég a délutáni órákban Beregszászban találkozott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel, majd felkereste a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskolát és ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Középiskolára is.

Szerdán Gémesi Ferenc programja a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöki hivatalában és diakóniai központjában tett látogatással kezdődött, ahol fogadta őt Zán Fábián Sándor püspök.

Ezt követően a Beregszászi Magyar Konzulátuson került sor arra az ünnepségre, amelynek keretében Gémesi Ferenc a négyéves időszakra állandó magyarországi támogatásban részesülő kárpátaljai, úgynevezett Nemzeti Jelentőségű Intézményeknek a támogatás tényét rögzítő réztáblákat adott át. A táblát a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Munkácsi Humán-pedagógiai Főiskola és a Munkácsi Állami Egyetem, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Munkácsi Szent István Líceum, a számos szociális és oktatási programot működtető Kárpátaljai Református Egyházkerület, a Szent Márton Karitász, a Técsői Magyarok Oktatásának és Kultúrájának Fejlesztéséért Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány képviselői vehették át.

Gémesi Ferenc ezzel kapcsolatban elismeréssel szólt arról a döntésről, amely lehetővé tette a Nemzeti Jelentőségű Intézmények állandó támogatását, mivel "ezek az intézmények a magyar kultúra, az oktatás és a tudományosság letéteményesei az adott közösségben". Mint kifejtette, ez a döntés stabilizálta a magyar intézményrendszert, "s ma már nem arról beszélgetünk, hogy hogyan tudjuk működtetni az alapintézményeket, hanem a nehezebb gazdasági körülmények között is arról lehet szó, hogy miket tudnánk még csinálni ezen túl, azaz szerencsére az alapintézmények léte nem kérdéses". "Azt is jelképezi ez a kis tábla, hogy nem pusztán a kormány, amely éppen a támogatást adja, hanem az egész magyar társadalom azt gondolja, hogy ezek az intézmények továbbra is a magyar kultúra, nyelv, tudomány, oktatás alapintézményei maradnak itt Kárpátalján még nagyon hosszú ideig" – jelezte az államtitkár.

Kárpátaljai útját értékelve Gémesi Ferenc hangsúlyozta: látogatásának célja a közös ügyek évente aktuális átbeszélésén túl annak jelzése, hogy a gazdasági válság nem jelent törést a magyar kapcsolatokban: "Nem akarjuk egymás kezét elengedni azért, ami az elmúlt néhány hónapban történt, ami alapvetően átrajzolja a lehetőségeket és a helyzetet." Hozzátette: "Azon nyilván gondolkodnunk kell közösen és okos döntéseket kell hoznunk, hogy az adott lehetőségek közepette milyen fejlesztéseket csinálunk és mit hogyan tudunk megvalósítani az elkövetkezendő egy-két évben. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy nagyon világos és stabil intézményi támogatási háttérrendszer."

hk