Változások a független külső tesztelés lebonyolításában

2009. február 13., 09:00 , 422. szám

Csökkent azon tárgyak száma, amelyekből emelt szintű érettségit tehetnek a jelentkezők Ukrajnában, a tesztelés feltételei viszont szigorodtak - hangzott el egy minapi tanácskozáson.

Hanna Szopkovának, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal oktatási és tudományos főosztálya helyettes vezetőjének és Ivan Ljubinecnek, az ivano-frankivszki regionális oktatásminőség-ellenőrző központ módszerészének részvételével rendeztek tanácskozást a napokban Ungváron az emelt szintű érettségivel, az úgynevezett független külső teszteléssel összefüggő kérdésekről a kárpátaljai járási állami közigazgatási hivatalok és a városi tanácsok oktatási osztályainak és főosztályainak képviselői számára.

Mint a tanácskozáson elhangzott, március 3-án kijevi idő szerint délután 18 órakor jár le a külső független tesztelésre jelentkezők regisztrálásának végső határideje. Maga a tesztelés május 5-én kezdődik. Hanna Szopkova elmondta: idén a megyében 12 409 tizenegyedikes diák fejezi be az iskolát, a végzősöknek jogában áll részt venni a külső független tesztelésen. Ugyanakkor a vonatkozó rendelet értelmében a külső független tesztelésen csupán azok vesznek részt, akik felsőoktatási intézményekbe kívánnak felvételizni. Az idei végzősökön kívül részt vehetnek a tesztelésen azok is, akik a korábbi években fejezték be a középiskolát, s nem nyertek felvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe, valamint a szakközépiskolák (ĎŇÓ), az I-II. szintű akkreditációval rendelkező felsőoktatási intézmények diákjai, akik szpecialiszt vagy magiszter fokozatú diplomát kívánnak szerezni.

A tanácskozáson szó volt az idén bevezetett változásokról is. Így például, mint emlékezetes, tavaly még 11 tárgyból rendeztek független külső tesztelést, idén azonban csökkentették az érettségi tárgyak számát. Nem rendeznek tesztelést olyan tárgyakból, mint a jogismeret alapjai, a gazdaságtan alapjai, világirodalom. Lehetővé vált viszont a külső független tesztelés idegen nyelvből. További eltérés a tavalyi rendtől, hogy amennyiben a jelentkező nem elégedett a tesztelés eredményeivel, nincs módja újra vizsgázni az adott tárgyból, azaz a tesztelésért kapott érdemjegy végleges. Ezen túlmenően, amennyiben a regisztrált jelentkező valamilyen oknál fogva nem jelenik meg a tesztelésen, idén nem lesz újabb lehetősége a teszt megírására, azaz a szabályok csupán egyetlen vizsgaalkalmat írnak elő a független külső tesztelésre.

A tanácskozáson ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy a független értékelés jogszabályi háttere lehetőséget nyújt a diákoknak arra, hogy már márciusban próbatesztelésen vegyenek részt, ellenőrizendő felkészültségüket.

A tanácskozás résztvevői egyebek mellett felvetették a személyi igazolványok kiadásának kérdését a tesztelésre jelentkező, tizenhatodik életévüket betöltött diákok számára, miután a megye némelyik járásában az utóbbi időben akadozik az okmányok kiállítása. Mint elhangzott, az érintettek azt ígérték, hogy február végéig megoldják a problémát. Hanna Szopkova kifejtette, a személyi igazolvány hiánya elviekben nem lehet akadálya a tesztelésre jelentkezők regisztrálásának. Ehhez elégséges a személyazonosság igazolására alkalmas bármilyen más okmány is, például a keresztlevél. Azonban amikor a külső független tesztelés résztvevője jelentkezik a tesztelés helyszínén, a beléptetés kizárólag a személyes okmányok alapján történhet meg. Ha tehát a tesztelésre regisztrált személy betöltötte tizenhatodik életévét, személyi igazolvánnyal kell rendelkeznie. Amennyiben azonban a tesztelés pillanatára a regisztrált személy még nem töltötte be tizenhatodik életévét, számára oktatási intézménye pecsétjével ellátott, fényképes igazolást állítanak ki. (Kárpátalja/zakarpattya.net.ua)