Nem adható el az ungvári iskolaépület

2009. február 20., 09:00 , 423. szám

Az ungvári ügyész megtiltotta a városi tanács képviselőinek a mintegy százéves Petőfi téri iskolaépület privatizálását.

Az Ungvári Városi Tanács február 13-i ülésén megsemmisítette azt a korábbi határozatát, mellyel idén januárban meghirdette a Petőfi tér 36. szám alatti épület privatizációját, miáltal megszűnt az épület eladásának közvetlen veszélye.

A városi tanács magánosításra vonatkozó döntése ellen az ungvári ügyészség jelentett be tiltakozást. Az ua-reporter.com internetes hírportál értesülése szerint Olekszandr Sztratyuk ügyész a tanácsi döntés jogtalansága miatt emelte fel szavát. Szakemberek szerint a törvények értelmében tilos az oktatási-nevelési célra használt ingatlanok magánosítása, azokat a továbbiakban is csak oktatási célra volna szabad felhasználni.

Mint ismert, az épületben az elmúlt két évben a város egyetlen, helyhiánnyal küzdő magyar iskolájának alsó tagozatos osztályai tanultak, azelőtt pedig a magyar gimnázium osztályai. Több mint egy évtizedes huzavona után tavaly átadták az iskola költségvetési és megyei önkormányzati pénzekből felépített új épületét. A gyerekek még át sem költöztek a Petőfi téri épületből az új osztálytermekbe, amikor a város már meghirdette az ingatlan magánosítását.

Az épület további hasznosításáról információink szerint egyelőre nem született döntés, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségben (KMPSZ) mindazonáltal emlékeztetnek, hogy a városban máig megoldatlan például a magyar óvoda létrehozásának kérdése, holott ez fontos eleme volna a magyar oktatási-nevelési intézményrendszernek. A szakmai-érdekvédelmi szervezetnél arra is rámutatnak, hogy az ungvári gimnáziumnak jelenleg nincs kollégiuma, így nem tud beiskolázni magyar gyermekeket a környező falvakból, márpedig, ha továbbra is ilyen rosszul alakulnak a demográfiai mutatók Ungváron, hamarosan ez jelentheti az egyetlen megoldást az intézmény számára. Alkalmas volna a Petőfi téri ingatlan a városban tanuló magyar szakközépiskolás diákok kollégiumi elhelyezésére is.

Kovács Péter, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a gimnázium kinőtte a Petőfi téri épületet, s bár elméletileg tudnák azt továbbra is használni, a mostani új épület és a Petőfi tér közötti nagy távolság miatt ez nem reális. Az igazgató ugyanakkor megerősítette lapunk információját, miszerint a város által most eladásra szánt épület három évvel ezelőtti felújításához magyarországi pályázati forrásokat is igénybe vettek. Bár ez az összeg nem volt túl jelentős az Ungvár által a rekonstrukcióra költött pénzhez viszonyítva, a támogatás ténye talán mégiscsak jó érv lehet amellett, hogy valamiképpen a jövőben is a magyar oktatásügyet szolgálja az épület vagy egy másik, azzal azonos értékű városi ingatlan - jelezték a KMPSZ-ben.

szcs-fzs