Szlovákia meghívólevelet kér

Nem csak kisszelmenci probléma

2009. március 6., 09:00 , 425. szám

Több kisszelmenci olvasónk jelezte, hogy a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa által kiadott schengeni vízummal rendelkezőket a szlovák határőrök nem engedik be Szlovákia területére. Írásban kértünk tájékoztatást a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán, amelynek nyomán a főkonzulátus egy magát megnevezni nem kívánó munkatársnője hívta fel szerkesztőségünket. Tájékoztatása szerint a szlovák határőrök a schengeni határellenőrzési kódexben foglaltaknak megfelelően követelhetik a bármelyik ország által kiadott schengeni vízummal rendelkező ukrán állampolgároktól a Szlovákiába való utazás célját igazoló dokumentumot, ami magánszemélyek esetében a meghívólevél. Ennek hiányában jogukban áll elutasítani a beutazást.

A problémával kapcsolatban dr. Nagy Attila, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja lapunknak elmondta, hogy a szlovák hatóságok jogosan járnak el, mert a schengeni határellenőrzési kódexben foglaltaknak megfelelően a Magyar Köztársaság külképviseletei által kiadott schengeni vízummal rendelkező ukrán állampolgároktól a schengeni tagállamok hatóságai kérhetik beutazásuk céljának igazolását, például meghívólevelet, szállodai helyfoglalást igazoló dokumentumot stb. "A Magyar Köztársaság ukrajnai külképviseleteinek akkor van joghatóságuk, illetve illetékességük a schengeni vízum kiadására, ha az igénylő fő beutazási célja Magyarország. Például, ha valakinek adnak egy tíznapos vízumot, akkor ebből elvileg hat napot Magyarországon kell tartózkodnia és a maradék négy napon át tartózkodhatna más országban. Azt javaslom a Kárpátalja olvasóinak, hogy a Magyar Köztársaság külképviselete által kiadott vízummal elsősorban Magyarországra utazzanak, illetve az első beutazás a schengeni övezet területére mindenképpen Magyarországra történjen. A schengeni vízummal egyébként mind a 25 tagállam területére be lehet lépni, de a fő beutazási célnak Magyarországnak kell lennie, mert különben nincs is jogában a magyar konzulátusnak kiadni a vízumot. Aki Szlovákiába akar utazni, annak a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán kell vízumot igényelnie" - szögezte le a vezető konzul. Tájékoztatása szerint tehát nem jogszerűtlen a szlovák hatóságok lépése, még abban az esetben sem, ha az ukrán állampolgár csupán átutazik Szlovákián keresztül Magyarországra.

(bj)