Egy délután a zenéről

Kárpátaljai Magyar Dzsesszfesztivál

2009. május 8., 10:00 , 434. szám
A színpadon Seres Tímea

Mintegy tucatnyi együttes és szólista részvételével rendezték meg Beregszászban múlt csütörtökön a Kárpátaljai Magyar Dzsesszfesztivált. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében immár másfél évtizede rendszeresen sorra kerülő zenésztalálkozók hagyományosan a családias hangulatú együttzenélés és tapasztalatcsere fórumainak számítanak a helyi zenésztársadalom számára.

Erről Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára, a rendezvény főszervezője beszélt köszöntőjében, majd a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színpadára szólította Halász Lászlót, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal kulturális osztályának vezetőjét, valamint Imre Józsefet, a beregszászi városi önkormányzat művelődési osztályának első emberét. A felszólalók a teremben egybegyűlt zenészekkel és zenekedvelőkkel együtt emlékeztek meg Kunák Lászlóról, a Vérke-parti város zenei életének jeles alakjáról, az ismert zenepedagógusról és zenekarvezetőről, aki a legutóbbi, múlt decemberi találkozó óta távozott az élők sorából. Az élet azonban megy tovább, tenni kell, amire hivatottak vagyunk, amit szeretünk, hogy tovább élhessen a zene, s általa talán mi is – hangsúlyozták a szónokok.

Jó példa volt az elhangzottakra, hogy az idei fesztivál első fellépője éppen az egykor Kunák László által alapított Nosztalgia Dixieland volt, amelyet immár Glóger Károly visz tovább. A beregszászi együttes némileg megváltozott felállásban, ám változatlan szellemiségben igyekezett vidám örökzöld slágerekkel megalapozni a teremben ülők jókedvét.

A továbbiakban az ugyancsak beregszászi Meridian együttes lépett színpadra, mely tavaly decemberben éppen a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozón tűnt fel. A még mindig szemtelenül fiatal amatőr zenészekből álló zenekar révén a klasszikus rockzene világába tehettünk rövid kirándulást. Örvendetes, hogy az angolszász és magyar slágerek előadása mellett a banda nem hagyott fel saját számainak írásával sem.

Idén is fellépett a fesztiválon a Rétfalvy Fortissimo Sextett Band. A néhány éve elhuny kiváló mezővári zenepedagógus, Rétfalvy István emlékére barátaiból, tanítványaiból alakult sextett már rég "kinőtte" a nevében szereplő hatost, így idén tizenketten "szállták meg" a beregszászi színház színpadát. Mint ez alkalommal is hangsúlyozták, nem tekintik magukat a szó szoros értelmében vett dixieland együttesnek: elsősorban tánczenét játszanak, de műsorukba "belefér" a klasszikus dixie, a jazz, vagy akár a rock and roll is. A nagy sikerű fellépés ráadásaként az együttes két tagja, Halász László zenekarvezető és ifjabb Szathmáry Károly néhány szaxofonduóval is megörvendeztette az andalító zene szerelmeseit.

A továbbiakban a Mezőkaszonyból érkezett és a jobbára helyi zenetanárokból verbuválódott Mezőkaszony Sextett kellemes dixielanddel és jazzmuzsikával kényeztette a közönséget, amely hálásan és lelkesen tapsolt meg minden számot. Hosszú idő után Csele Géza vezetésével ismét eljöttek a rendezvényre a tiszapéterfalvai zenészek. A tiszántúli muzsikusok a Rétfalvy Fortissimo Sextett Band nagyszőlősi vendégszereplésén felbuzdulva határozták el, hogy maguk is szerencsét próbálnak a a dzsessz területén, s igényes hangszeres zenéjüket hallva csak helyeselni lehetett elhatározásukat.

Ifjabb Palkó Tibor zenekara Szürtéből egy év kihagyás után vett részt ismét a fesztiválon, hogy kiválóan hangszerelt slágerekkel örvendeztesse meg a kitartó publikumot.

A közönség régi ismerősként üdvözölhette a színpadon Seres Tímeát. A sanzonok, örökzöld dallamok koronázatlan kárpátaljai királynője ezúttal a jazz világa felé kalandozott el, de úgy, hogy miközben Frank Sinatra vagy Ella Fitzgerald számait énekelte, semmit sem engedett a tőle megszokott igényességből. Illettek a teremben ekkorra kialakult hangulathoz azok az ugyancsak mély érzelmeket felkavaró és kellő érzékenységgel előadott slágerek, amelyeket a Bihari Erzsébet és Zelenyák Zoltán alkotta Találka duótól hallhattunk a továbbiakban.

Ha valaki túlságosan is elandalodott volna a lágy zenétől, azt pillanatokon belül felrázta a nemrég alakult Giotin együttes semmivel össze nem téveszthető metálzenéje. Meglehet, a hangerő nagyobb teret követelt volna, tagadhatatlan, hogy kezdő bandához képest igen kulturált zenének örvendhetett a hallgatóság, s örömmel konstatálhattuk, hogy újra van metálzenét játszó bandája Beregszásznak.

A műfajok közötti kirándulás után a késő délutánba nyúló programot a "régi" és jelenlegi beregszászi zenészekből alakult alkalmi nosztalgiazenekar fellépése zárta. A cowboycsizmás-farmeres muzsikusok, akik azért távolról sem voltak öregeknek mondhatók, néhány angolszász és magyar klasszikus számot adtak elő a beatkorszak hajnaláról, learatva az igyekezetüket méltán honoráló tapsot.

A nagyszerű hangulatú rendezvényen megtudhattuk, hogy a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott fesztiválról ezúttal is videofelvétel készült, melyet minden résztvevő zenekar megkap majd DVD-n. Az is elhangzott, hogy a nagy sikerre való tekintettel a szervezők ősszel egy újabb, ezúttal szabadtéri zenésztalálkozó megrendezését tervezik. A jelentkezők mindinkább bővülő köre miatt az sem elképzelhetetlen, tudhattuk meg, hogy jövőre immár Ungváron, talán éppen a megyei filharmónia épületében találkoznak majd a kárpátaljai magyar zenészek.

hk