Beregszász fürdőváros lesz?

2009. május 22., 10:00 , 436. szám

Napi több száz, néha több ezer fürdővendég ostromolja szinte a szó szoros értelmében a beregszászi Zakarpattya sporttelep meleg termálvízzel teli uszodáját. A meglehetősen borsos belépti díj ellenére a turisztikai társaságok autóbuszai 60-70 kilométerről is utaztatnak ide csoportokat, elsősorban a Kárpátokban működő szanatóriumok kelet-ukrajnai vendégeit és a gyógyulni vágyókat.

A kilencvenes évek elején még úgy tekintettek a beregszászi Zakarpattya sporttelepre, mint a rendszerváltás egyik vesztesére, amelyet a pénztelenség és a feltartóztathatatlan pusztulás előbb-utóbb úgyis elemészt majd. A szállodából, étkezdéből, ötvenméteres úszómedencéből, szaunából, tornateremből és kézilabdapályából álló komplexum valóban megkopott az idő múlásával, a szovjet gigantománia szellemében fogant síugrósánc pedig, mely ma is az alföldi város, illetve a medence fölé magasodik, idővel a hiábavalóság emlékművévé nemesedett, a Zakarpattya azonban nemcsak hogy túlélte a rendszerváltást, de az utóbbi években a megye egyik legnépszerűbb gyógyfürdőjévé nőtte ki magát.

A siker egyik alapja az a két gyógyforrás, amely a telep területén fakad. A gyógyvíz kiválóan alkalmas a szív- és érrendszeri, mozgásszervi és idegrendszeri megbetegedések kezelésére – különösen a sportsérülések esetében hasznos –, ami érthetően rengeteg vendéget vonz a városba. A fedetlen, gőzölgő vizű uszoda körül általában télen-nyáron nagy a forgalom, de különösen a szabadságolások időszakában és a hosszú hétvégék alkalmával kígyóznak hosszú sorok a bejárat előtt. A medence sekélyebb vizű része, ahol nincs szükség különösebb úszótudományra, ilyenkor leginkább meghitt konzervdobozra hasonlít, annyi a békésen ázó vendég.

A Zakarpattyánál ugyanakkor határozottan tagadják, hogy a szakszervezeti alapítású Kolosz országos sportklub tulajdonát képező intézmény holmi magántulajdonú turisztikai céggé alakult volna át, amelynek fő feladata a belépti díj beszedése volna. Vaszil Masika igazgató szerint a telep továbbra is a sportolók felkészítését tartja első számú feladatának. Ezen belül a beregszászi telep jelenleg a szabad stílusú síakrobatika, a freestyle olimpiai felkészülési központja Ukrajnában. A telep immár 13 éve sportiskolát is működtet, amely ugyancsak részt vesz ukrán válogatott sportolók felkészítésében.

A termálvizes uszodában jelenleg a felnőttek 20, a gyerekek 10 hrivnyáért lubickolhatnak egy-egy órát, amit persze nem lehet percre pontosan ellenőrizni, így azután nem ritka a "túlórázó" vendég. A telep többféle kedvezményt is nyújt a helyi intézményeknek, kétségtelen azonban, hogy a fürdő drága mulatsággá vált. Aki drágállja a belépti díjat, annak az uszodában elmondják, hogy a kárpáti szanatóriumokban a hasonló szolgáltatás ára általában 35-40 hrivnya, ráadásul nem a nagyobb nyereség végett voltak kénytelenek az utóbbi néhány évben a duplájára emelni az árakat, hanem az energiahordozók, elsősorban a földgáz egyre növekvő ára miatt – a gyógyvíz állandó melegítése bizony nem olcsó.

Masika elismeri, hogy tevékenységének lényegét tekintve a Zakarpattya olyan intézmény, amely szolgáltatások nyújtása révén maga igyekszik a felszínen maradni, azaz kitermeli a működési költségeket, befizeti az adókat, az energiahordozók árát, s csak a fennmaradó csekélyke összeget fordíthatja fejlesztésre. Ez persze nem sok, vallja be, legalábbis bizonyosan kevesebb, mint amire az elképzelések gyors megvalósításához szükség volna. Ezzel együtt büszkén hangoztatja, hogy folyamatosan fejlesztenek, s emellett jelenleg az övék Ukrajna egyetlen rentábilisan működő, olimpikonokat felkészítő bázisa, azaz egyedüliként fizetnek jövedelemadót a költségvetésbe, ahelyett, hogy kizárólag állami támogatásért kuncsorognának. Nem véletlen, hogy a mi reklámunkkal sehol sem találkozhatnak, mondja, mivel még nem valósítottuk meg azokat a befektetéseket, melyek révén ideális feltételeket biztosíthatnánk fizető-vendégeinknek. A Zakarpattyánál egyúttal tagadták azt is, hogy részesedést fizetnének a turisztikai irodáknak azért, hogy azok vendégcsoportokat szervezzenek az uszodába.

A komoly befektetések viszont a jelek szerint egyelőre váratnak magukra. A legtöbben ezen nem csodálkoznak, mondván, potenciális befektetőből ugyan rengeteg van, többségük azonban egyet akar: minél olcsóbban vásárolni, s minél előbb és minél drágábban eladni. Egy termálvízen alapuló üdülő viszont csak hosszú távú befektetésként képzelhető el.

Annyi azonban bizonyos, hogy Beregszász városa így is jól profitál a sporttelepből: ma a megye egyetlen olyan települése a Vérke-parti város, ahol "hosszúpályás" uszoda működik, a Zakarpattya sportcsarnoka az ungvári Junyisztyot leszámítva messze a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény a régióban. A város fizetett parkolót működtet az uszoda szomszédságában, a vendégek jelentős forgalmat jelentenek a környékre települt kereskedőknek és a számtalan kisebb motelnek. Élelmes befektetők még a válság kitörése előtt elkezdték az uszoda környéki lakások és családi házak felvásárlását, melyeket jó pénzért adnak bérbe a városba érkező fürdővendégeknek. Ez a felvásárlás fokozatosan az egekbe tornázta a környék ingatlanárait, amelyek így a válságig 15-20 ezer dollárral magasabbak voltak a városi átlagnál.

A nagy fürdőéletnek persze kárvallottjai is vannak: azok a környékbeli lakók, akik a megnövekedett vendégszámmal együtt a növekvő gépjárműforgalmat is elviselni kénytelenek. A jelek szerint sem a várost, sem az uszodát nem érdekli különösebben, hogy a nyári idényben és a hétvégéken a környező utcákban nemhogy parkolni, de közlekedni is alig lehet a személygépkocsiktól és autóbuszoktól; különösen, mivel az élelmes vezetők – nem kívánván parkolási díjat fizetni – a parkolók helyett a lakóházak ablakai alatt pöfögtetik járműveik motorjait. Így azután az emberek megadóan szívják a benzingőzt, és irigykedve gondolnak azokra, akik megengedhetik maguknak, hogy az uszodában lubickoljanak.

hk