Honfoglalók a gimnáziumban

2009. május 22., 10:00 , 436. szám

A Beregszászi Magyar Gimnáziumban (BMG) május 14-én Nedbál Klára történelemtanár, illetve a diákönkormányzat (DÖK) meghívására a tanintézménybe érkezett a Kész Barnabás történelemtanár vezette salánki hagyományőrző íjászkör. A vendégek a gimnázium udvarán rendhagyó történelemóra keretében magyarságunk történelmi korszakainak viseletét, fegyverzetét, harcmodorát mutatták be, a tanár úr pedig a magyarság honfoglaláskori történelmétől az 1848-49-es szabadságharcig terjedő időszakot bemutató előadást tartott.

Szó volt nemzetünk lovas, valamint gyalogos harcmodoráról, az ezekben alkalmazott széles körű fegyverarzenálról, melyek számos másolatát meg is tekinthették a gimnazisták. A diákok többek között megcsodálhatták a honfoglalás korából származó úgynevezett beregszászi süvegcsúcs művészien kidolgozott másolatát. Nagy érdeklődést váltott ki a visszacsapó íj bemutatása, mely honfoglaló őseink legendás, félelmetes fegyvere volt. Szó volt a középkori Magyarország legendás lovagrendjeiről, a Szent György és a Sárkány Lovagrendről, megtekinthető volt ünnepi viseletük is. De ez csak néhány kiragadott példa a rendhagyó történelemóra gazdagságából. Végezetül az íjászkör tagjai nagy sikerű íjászbemutatót tartottak. A fegyvereket, korhű ruhákat túlnyomórészt egyébként a kör tagjai maguk készítették vagy szerezték be Magyarországon, egyes darabokat ajándékba kaptak.

Az óra végén a tanulók közvetlen közelről tanulmányozhatták, kézbe vehették a fegyvereket, magukra ölthették az öltözékeket, felszereléseket, illetve feltehették kérdéseiket.

Kész Barnabás elmondta: szívesen tartanak bemutatót különböző rendezvényeken, ilyen pl. a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által minden év nyarán hagyományosan a nagyszőlősi járási Salánkon megrendezésre kerülő Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor, melyre idén július 13-18. között kerül sor. Kész Barnabás reményét fejezte ki aziránt, hogy ezzel az élő történelemórával a gyerekek még jobban megszeretik magyar nemzetünk történelmét.

-halász-