KMKF: jogi minimum kell a határon túli magyarság nyelvhasználatában

2009. június 5., 10:00 , 438. szám

Jogi minimumot, úgynevezett "minimálstandardot" fogalmazott meg a határon túli magyarság nyelvhasználatának és oktatásának védelme érdekében a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) jogi albizottsága. A tanácskozáson Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke képviselte Kárpátalját.

Balog Zoltán (Fidesz), az albizottság társelnöke a KMKF bizottságának üléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Szlovákiában és Ukrajnában a kisebbségek ellen tervezett jogi lépések "rossz irányt" jelentenek, amelyek ellen jogi és diplomáciai eszközökkel is fel kell lépni. Emlékeztetett arra, hogy a Külügyminisztérium államtitkári szinten egyeztet az érintett országokkal.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi biztosa is tájékoztatást kap az ügyben, és Magyarország nemzetközi fórumokon, például az Európa Tanácsban is kész kiállni a határon túli magyarok jogainak védelmében - tette hozzá. A "minimálstandard" szempontjából az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte "a jelenlegi jogok szűkítését", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az európai normákat figyelembe véve szükséges a határon túli magyarok helyzetének javítása.

Csiha Judit (MSZP), a KMKF jogi albizottságának kormánypárti társelnöke hangsúlyozta, hogy a minimális jogokba beletartozik a szabad nyelvhasználat, a kultúra ápolásának joga és a saját nyelven történő ügyintézés is. (Kárpátalja/MTI)