Pusztított a jég, oda a termés

A gazdák nem bíznak a biztosítóban

2009. június 12., 10:00 , 439. szám

Óriási vihar csapott le vasárnap Kárpátalja délnyugati részére, melyet több helyütt jégverés kísért. Az égből hulló jégdarabok átmérője helyenként a 22 millimétert is meghaladta.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma kárpátaljai megyei főosztályának jelentése szerint a vihar középpontja a Beregszászi járásban volt, ahol 9 községben teljes, további kettőben pedig részleges áramszünet volt a vasárnap délutáni óráktól az elemek tombolásának következtében. Az erős széllökések leszakítottak két 6 kilowattos (Bótrágy és Macsola), valamint egy 10 kilowattos (Mezőkaszony) villanyvezetéket, helyenként tövestül csavarták ki a fákat.

Sok helyütt szünetelt az áramszolgáltatás Beregszászban is. A csatornarendszer képtelen volt elvezetni a hirtelen aláhulló nagy mennyiségű csapadékot, ezért a város néhány utcáján még jóval a vihar után is fél méter magasan állt a víz, amely több pincét is elöntött.

Asztélyban és Nagymuzsalyban megsérült több óvoda, iskola, irodaépület tetőzete és ablakai, komoly károkat okozott a vihar az asztély–beregsurányi határátkelő építményeiben is. Nyolc településen – Asztély, Nagymuzsaly, Macsola, Nagybakta, Alsó- és Felsőremete, Kovászó és Vadastanya (Kastanove) – a jég jelentős károkat okozott a lakóházakban és a háztáji gazdaságokban. Számos épület tetőzete megsérült, betört az ablakok üvege. Volt, ahol a baromfit is megtizedelte a puskagolyóként becsapódó jég. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.

A legnagyobb károk kétségtelenül a kertekben és a mezőkön, a termésben keletkeztek, amelyet a jég helyenként teljesen megsemmisített. Jelentős károkról számolnak be a beregszászi járási bortermelők is.

Mint Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke lapunknak elmondta, a károk felmérése folyamatban van. Az illetékesek becslései szerint a járásban mintegy hétszáz épület sérült meg különböző mértékben a vihar következtében, s összességében milliós nagyságrendű károkkal számolnak.

A Nagyszőlősi járásban is viharos erejű széllel zúdult le a jégeső. Kemény kár érte például a gazdákat Salánkon.

– A szőlőt a lugason tönkrevágta a jég, míg a cseresznyefák termését részben a földre verte, ami meg a fán maradt, de a jégdarabok megsértették, az rothadásnak indul – nyújt helyzetképet Taracközi Gábor. – A fóliaházakon összelyuggatták a fóliát a dió nagyságú jégszemek. A fólia alatt termesztett uborka meg a paradicsom nem szenvedett nagyobb kárt, de a szabadföldi paradicsom annál inkább megsínylette a jégesőt.

Komoly veszteséget szenvedett Sipos Tivadar is, mint mondja, összesen mintegy 5000 hr kár keletkezett a gazdaságában. Zán Zoltán pedig kéthektárnyi területen őszi búzát, tengerit, napraforgót termesztett, melynek 60%-a tönkrement, de kár érte a fóliasátrakat is, sőt a lakóházuk bádogtetője is behorpadt az itt-ott kisebb tyúktojásnyi jégdaraboktól.

– Biztosítást nem kötöttünk, úgysem adnak rá semmit – mondja. – Nem bízunk benne, hogy a biztosító megfizeti a kárt. Itt nem úgy van, mint Magyarországon...

hk/elem