Fricska a nyalnoknak

2009. július 17., 10:00 , 444. szám

A jegyzet írója Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, aki hozzánk eljuttatott levelében felhívta figyelmünket arra, hogy írásának legapróbb változtatásához sem járul hozzá, így azt változatlan formában mindennemű szerkesztés nélkül tesszük közzé.

Csaknem harminc éve halott édesapám igényelte az információkat, ezért naponta olvasott újságot, bár ő is tudta, hogy "a papír mindent elbír", a valótlanságokat is. Gyermekkoromban számomra ő testesítette meg az Olvasó Embert. Génjeit örökölve magam is járatok és olvasok újságot, mert érdekelnek a nagyvilág és szűkebb világunk történései. A különbség köztem és apám közt annyi, hogy ő egykedvűen vette tudomásul a leírt hazugságokat, én meg hajlamos vagyok felháborodni az újmódi (de a régimódiakra nagyon hasonlító) bértollnokok nyilvánvaló ostobaságai miatt, mi több, ezek kapcsán kialakult - kiprovokált - véleményemet esetenként megpróbálom közreadni.

Matúz István Hordót a szónoknak! című, az "igazi" Kárpáti Igaz Szó 2009. július 4-i számának második oldalán közölt jegyzete ilyen eset. Mármint olyan, amit nem szabad szó nélkül hagyni.

Azt már megszokhattuk, hogy az említett újság (amelynek főszerkesztője egyben pátriánk egyik érdekvédelmi szövetségének alelnöke) előszeretettel és következetesen gúnyolja a másik szövetséget, mindenekelőtt annak elnökét. Pár évvel ezelőtt például ebben a lapban éppen Matúz István tette felelőssé a KMKSZ elnökét az ukrajnai gázár-emelésért (!). Mostani jegyzetében bizonyos "egyesek", de főleg a saját nevében azt kifogásolja gúnyosnak szánt stílusban és szóhasználattal, hogy Kovács Miklós "politikai kortesbeszédet" mondott az idei salánki falunapon. Mindeközben kétszer is "vitéz(lő) elnök úrnak" nevezi az érdekvédelmi szövetség vezetőjét.

Matúz szerint Kovács Miklós fő bűne nem más, minthogy az "igazi" Kárpáti Igaz Szót (is) saját pártlapjaként működtető egyik szövetség kisebb-nagyobb rangú tisztségviselőit a "magyarországi elvtársak kárpátaljai csicskásai"-nak nevezi. Matúz nyilván nem ismeri, vagy nem akarja tudomásul venni azokat a tényeket, amelyekre Kovács Miklós a kifogásolt minősítést alapozza. Ma már ugyanis csak a vak nem látja és a süket nem tudja, hogy az anyaországban hét éve (gyalázatosan) kormányzó "szocialista" párt a Kádár-féle MSZMP utódpártja, amelynek tisztségviselői korábban is vezető pozíciókban voltak, s az utódpártba óhatatlanul magukkal hozták a hataloméhséggel, hazugsággyártással, a nemzet és az ország érdekeinek semmibevételével jellemezhető régi mentalitást. Az is nyilvánvaló, hogy az egyik szövetség - az UMDSZ és holdudvara - nagyon is szorosan kötődik ehhez a párthoz, illetve kormányhoz, s mintegy ellenszolgáltatásként a tőlük kapható támogatások során előnyt élvez a másik szövetséggel szemben. Tény az is, hogy egy korábbi fényképen nem Kovács Miklós mosolygott együtt a szabaddemokrata Kuncze Gáborral, azzal az emberrel, aki később pártvezérből rádióriporterré minősülve ciántablettát ajánlott elégedetlenkedő honfitársainak.

Matúz István legitimnek tekinti a hivatalban levő magyar kormányt, s formai (jogi) szempontból nézve ezzel muszáj egyetérteni, de a valóság mégiscsak az, hogy Medgyessy Péter szabaddemokrata kezdeményezésre történő félreállítása óta a végrehajtó hatalmat gyakorló egyik miniszterelnök és az általa alakított kormány sem bírja az anyaországi társadalom többségének bizalmát; épp napjainkban tapasztaljuk mindkét kormánypárt csúfos bukását (SZDSZ) és eljelentéktelenedését (MSZP). Márpedig ilyen körülmények közt egyetlen pártnak sincs erkölcsi joga ragaszkodni a kormányzáshoz.

Az álnaiv kérdés, miszerint "a politikailag balközép beállítottságú, egységes magyarságról álmodók - az elnök úr olvasatában 'elvtársak' - talán már nem is lehetnek az egyetemes magyar nemzet részei?", szintúgy rávilágít a jegyzet szerzője szándékának haszonelvű célzatosságára, s egyben felületességére. Egyértelmű ugyanis, hogy azok a "balközép" beállítottságú pártvezérek és híveik, akik annak idején habzó szájjal agitáltak a kettős állampolgárság intézménye ellen, akik vitatják a kisebbségben élő magyarok autonómiájának jogosságát, akik csaknem szó nélkül tűrik a magyarveréseket, azokhoz nem ritkán cinikus megjegyzéseket fűznek stb. - egyszerűen képtelenek és nem is akarnak egységes magyarságról "álmodni", s így joggal merülhet fel a kérdés, van-e helyük az önértékeire egyre inkább ráeszmélő és azokhoz ragaszkodó magyarság soraiban.

Matúz István szemére veti Kovács Miklósnak, hogy évekkel ezelőtt "olyan ukrajnai párt mögé ugrott segéderőnek, amely ma nyíltan kokettál az ukrán szélsőjobbal", a továbbiakban pedig azt állítja, hogy ők, mármint az UMDSZ akkoriban előre jelezte, "nem lesz jó vége a dolognak", vagyis annak, hogy Kovács Miklós elfogadta a Mi Ukrajnánk pártlistáján számára felkínált százvalahányadik(1) helyet. Arról "természetesen" hallgat, hogy akkor ez a párt még nem kokettált semmiféle szélsőjobbal, mi több, nem sokkal azelőtt nagy érdemei voltak az előző ukrajnai rezsim megbuktatásában; hallgat arról is, hogy Kovács Miklós bizony nem "ugrott", hanem alapos megfontolás után fogadta el a pártlistás ajánlatot, később pedig, amikor a Mi Ukrajnánk "zsákjából kibújt a szög", azonnal visszakozott. (Egyébként az UMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tóth Mihály a Litvin-féle(2) szocialista párt listájára iratkozott fel, ráadásul a parlamentbe való bejutás halvány esélye nélkül - de a jegyzet szerzője ezt is elhallgatja.)

Nem az én tisztem, és nem is szándékom, hogy egyik vagy másik érdekvédelmi szövetségünk vezetőjét, adott esetben Kovács Miklóst védjem. A puszta tény, miszerint mindketten már-már önkényuralmat gyakorolnak a vezetésükre bízott szövetségben, s azok pártlapjait a szó betű szerinti értelmében cenzúráztatják, számomra épp elég ahhoz, hogy politikai tevékenységüket összességében negatívan ítéljem meg. Ez azonban nem ok arra, hogy jogos számonkérések helyett ingatag érvelésre alapozott szemrehányásokkal, vádakkal illesse őket bárki, ahogy most Matúz István tette Kovács Miklóssal.

Matúznak voltaképpen egyvalamiben van igaza: "kapja mindenki azt, amit megérdemel". Ő az említett jegyzet elkövetésével mindenképpen megvetést érdemel, hiszen az egyik magyarságszervezet elvtelen lakájaként - afféle nyalnokként - nyilvánosan és nem először kompromittálta magát, amire nem mentség az a vélt körülmény sem, hogy esetleg megártott neki a "jóféle kadarka", amit a salánki falunapon elfogyasztott. Ha pedig "józan ítélőképessége" birtokában vetette papírra förmedvényét, még inkább jogos az olvasó emberek felháborodása.

Nagy Zoltán Mihály

1 - Kovács Miklós a lista 99. helyén szerepelt, de később erről lemondott.

2 - Tóth Mihály a Moroz vezette szocialista párt listáján szerepelt.