Biciklitúra a Hoverláig

2009. augusztus 14., 10:00 , 448. szám

A Beregszászi Református Egyházközség Kacsó Géza lelkész vezetésével augusztus 10-14. között immár harmadik alkalommal szervezett nyári biciklitúrát, idén 34 fő részvételével.

A vállalkozó kedvű résztvevők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának udvarán gyülekeztek, majd a Nagyberegi Református Líceumtól, valamint a beregszászi gyülekezettől kölcsönzött kerékpárokon eredtek útnak. A csomagok és élelmiszerek, a tartalék kerékpárok és pótalkatrészek külön mikrobuszba kerültek, mely a későbbiekben végig a túrázók nyomában haladt. Birta Zoltán szervező – a Beregszászban működő Sion Rádió adásszerkesztője – ismertette a túrával kapcsolatos tudnivalókat és szabályokat, kiemelve az egymásra és a biztonságos közlekedésre való odafigyelést. Majd Kacsó Géza lelkipásztor igehirdetését követően megkezdődött a nem mindennapi túra.

Mint Kacsó Géza lapunknak elmondta, a korábbi túrákon első alkalommal Volócig és a Sipot-vízesésig, másodszor pedig a Rika–Tereblja víztározót érintve a Szinevéri-tóig kerekeztek el a résztvevők. Idén a túra résztvevői a Beregszászi Református Egyházközség és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) tagjai, cserkészek, valamint anyaországi fiatalok voltak. A túra fő célja – Aknaszlatinát és Európa-közepét érintve – Ukrajna legmagasabb pontja, a Rahói járásban található, 2061 méter magas Hoverla megmászása volt. Az első éjszakát a viski parókián, a másodikat már a Hoverla lábánál felvert sátortáborban töltötte a csapat. A csúcs megmászására csak a következő napon került sor. A negyedik napot Técsőn töltötték, majd a következő nap hazakerekeztek.

Mint a tiszteletes elmondta, a túra során gondot fordítottak a lélek építésére is: minden reggel áhítattal és imával kezdődött, a nagyobb pihenők alkalmával pedig igemagyarázatot tartottak, melyek alkalmával Ábrahám utazásának története szolgált lelki táplálékul.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a Dorcas Segélyszervezetnek és a Református Diakóniai Központnak, a Beregszászi és a Viski Református Gyülekezetnek, valamint a Nagyberegi Református Líceumnak a túra megvalósításához nyújtott nagylelkű segítségért.

F. Zs.