Kerekasztal-megbeszélés Nagyszőlősön

2009. augusztus 14., 10:00 , 448. szám

2009. augusztus 10-én Nagyszőlősön, a járási tanács, a járási állami közigazgatási hivatal és a városi tanács több képviselőjének részvételével, az említett hivatalok közös székházában – Az etikus és effektív önkormányzati irányítás bevezetése: eredmények és problémák témában – kerekasztal-megbeszélésre került sor, melyen bemutatták a városi önkormányzat által kiadott, Útmutató Nagyszőlős város önkormányzati szolgáltatásaihoz című könyvet. A tanácskozást Bocskai István nagyszőlősi polgármester vezette.

A megbeszélés kezdetén az önkormányzat vezetője bemutatta a kiadványt, melynek révén az egyszerű városi lakosok is át tudják tekinteni a városi tanács szolgáltatásainak a rendszerét, s megtudhatják, milyen hivatalos okmányok szükségeltetnek a különböző szolgáltatások igénybe vételéhez. S mint a polgármester kifejtette, ez a kiadvány átláthatóvá teszi, mivel is foglalkozik a Nagyszőlősi Városi Tanács, miképp köteles eleget tenni hivatali funkcióinak, így hozzájárul a korrupcióellenes küzdelemhez is.

Ezt követően sor került a kiadvány megvitatására, melynek során – egyebek mellett – szó esett a városi tanáccsal együttműködő társadalmi tanácsról, illetve arról, miképp lehetne jobban bevonni a település fejlesztésébe a városban működő társadalmi szervezeteket. Mint elhangzott, az önkormányzat várja javaslataikat, majd ezeket megvizsgálva eldönti, melyek megvalósítására van lehetőség. A cél ugyanis az, hogy minél több embert vonjanak be a közös gondolkodásba és a közös cselekvésbe.

Lajos Mihály