A KMKSZ ellenzi a nehézfémbányászatot Nagybégányban is

Leszavazta a luhanszki cégért lobbizókat a megyei tanács

2009. augusztus 14., 10:00 , 448. szám

Az illetékes bizottság elutasítása ellenére a megyei tanács legutóbbi ülésén a Nasa Ukrajina- és BJUT-frakció képviselői megpróbálták engedélyeztetni, hogy a luhanszki hátterű UKRPOLMET Zárt Részvénytársaság Nagybégány határában próbafúrásokat és kísérleti kitermelést (barit, cink, ólom) végezhessen. A megyei tanács a próbafúrásokat ellenző Kovács Miklós képviselő felszólalását követően egy szavazattal leszavazta az engedélyezést támogató képviselőket. A szavazásban a KMKSZ elnökét saját frakciója mellett támogatta az UMDSZ képviselőcsoportja is. Annak ellenére sikerült megakadályozni a luhanszkiak tervét, hogy szabálytalanul, kétszer tűzték napirendre a kérdést – a képviselők másodszor is leszavazták.

Kovács Miklós aljasságnak nevezte, hogy a Nagybégányi Községi Tanács és a megyei tanács vezetése megpróbálja kiárusítani egy kelet-ukrajnai bányavállalatnak a község földjét, ezzel veszélybe sodorva Nagybégány egészséges környezetét. A KMKSZ elnöke hangsúlyozta: – A muzsalyi aranybánya példájából már tudhatjuk, hogy milyen hatással van a nehézfémek bányászata a környezetre, milyen veszélyes hinni e meséknek, és olcsón vehető vezetőket választani.

Korábban a Beregszászi Járási Tanács sem támogatta a próbafúrásokat az említett helyen. Csizmár Béla, a járási tanács elnöke kérdésünkre elmondta: "A járási tanács engedélyére nincs ahhoz szükség, hogy az illetékes licencáló hivatal engedélyt adjon a próbafúrások elvégzéséhez, ehhez elég a megyei tanács jóváhagyása. Ennek ellenére az UKRPOLMET a mi támogatásunkat is kérte, de a járási tanács elutasította a kérésüket. Érdekes módon a helyi tanács megadta a próbafúrásokhoz a hozzájárulását. Valójában a bégányiak sem szeretnének külszíni baritbányát a falu határában, ők mindössze jó feltételekkel bérbe akarták adni a földjüket három évre, hisz a bányászat megkezdéséhez egy újabb engedély kell, amit már nem szeretnének megadni. Persze ez az ügyeskedés könnyen veszélybe sodorhatja a falut."

Badó Zsolt