Gyermeknap Badalóban

2009. szeptember 11., 10:00 , 452. szám

Lassanként már hagyomány, hogy minden év szeptember első vasárnapján gyermek- és ifjúsági napot tartanak Badalóban, amelyre az idén a kultúrház előtti téren került sor. A Tisza-parti település harmadik gyermeknapjának megnyitóján Nagy Endre polgármester és Balogh Zoltán, a KMKSZ alapszervezetének elnöke köszöntötték az egybegyűlteket, azon reményüknek adva hangot, hogy ezen a napon minden a felnövekvő nemzedékről szól majd.

A kultúrházban rendezett műsor keretében az óvodások, iskolások és a kultúrház színjátszó csoportja adott elő színes, táncokkal, énekekkel, versekkel és mulatságos színdarabokkal megtűzdelt produkciót, majd az óvodások és a kisiskolások szépségversenyére került sor. Az előbbi vetélkedésben Bíró Cintia, a nagyobbak versenyében pedig Bíró Dóra fejére került a korona.

A kultúrház előtti téren az ilyenkor megszokott színes kavalkád várta a vendégeket, ahonnan nem hiányozhatott a körhinta, a légvár és a vattacukor sem.

Később kispályás focibajnokság, zsákbanugrálás, tombola, ingyen fagyi és vendéglátás várta a résztvevő gyerekeket, akik az est fénypontjaként diszkózhattak is egy kicsit.

A rendezvényt a helyi és járási képviselők, szponzorok, vállalkozók mellett a KMKSZ is támogatta.

(tamási)