Ökörsütés, falutábla-avatás

Vigadalom Visken

2009. szeptember 25., 10:00 , 454. szám

Eseményekben bővelkedő, programokban gazdag falunapot szervezett a huszti járási Visk nagyközség a település községi tanácsa és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Viski Alapszervezetének közös szervezésében szeptember 19-20. között. Az egykori máramarosi koronavárosban az események több helyszínen zajlottak: a Viski 1. Számú Középiskolában és a község sportpályáján, valamint a községi tanács épülete előtti téren.

A falunap szombaton a középiskolában művészeti alkotások tárlatával vette kezdetét, majd a nagyközség sportpályáján estig tartó sportrendezvényekkel folytatódott. Főleg a focit kedvelők örülhettek, ugyanis gyermek- és ifjúsági, valamint "öregfiúk" labdarúgó-bajnokságra került sor a viskiek, a Huszti járás, valamint az anyaország futballcsapatai között. A nap eseménye volt még, hogy testvértelepülési és együttműködési szerződés köttetett Visk és a magyarországi Felsőzsolca között, mely okmányt Szajkó Károly viski és Fehér Attila felsőzsolcai polgármester írták alá. A szerződésről szólva Szajkó Károly elmondta: "Az együttműködés egyelőre főként a kultúra és a sport területén fog folytatódni, melyet a jövőben az ipar területén is szeretnénk bővíteni."

Másnap, szeptember 20-án a viski községi tanács előtti téren került sor a falunap hivatalos megnyitójára. A nagyszámú ünneplőt és a vendégeket elsőként Szajkó Károly polgármester köszöntötte. Majd Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke köszöntötte az ünneplő sokadalmat és a megyei tanács oklevelével tüntette ki Krüzsely Tibort, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnökét, Krüzsely Bélát, a Sajáni Részvénytársaság Palackozó Üzemének igazgatóját és ifj. Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola pedagógusát.

Volodimir Kascsuk, a Huszti Járási Állami Közigazgatási Hivatal első helyettese beszédében külön értékként emelte ki a nemzetiségek békés egymás mellett élését, majd a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elismerő oklevelét adta át Szajkó Károlynak.

Visk anyaországi testvértelepülése, Paks képviseletében Hajdú János polgármester köszönte meg a szíves meghívást, az anyaországiak üdvözlő szavait tolmácsolva.

Felsőzsolca polgármestere, Fehér Attila az előző napon aláírt testvértelepülési szerződés jelentőségéről szólt, megemlítve, hogy a két települést már húszéves ismeretség és barátság köti össze.

A Viski Községi Tanács köszönetképpen "tiszteletérmeket" és elismerő okleveleket adott át azon polgárainak, akik munkájukkal a település javát szolgálták.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, megyei tanácsi képviselő a közösségért tenni akaró emberek fontosságáról beszélt. "...a viskiek büszkék lehetnek történelmi örökségükre, templomukra, iskolájukra – mondta az elnök. – Mindez azonban csak akkor marad fenn, ha van kinek ezeket a dolgokat megőrizni és működtetni, és vannak emberek, akiknek ezek a közösségi javak olyanok, mintha az övéik lennének. Amíg vannak ilyen emberek, megmarad a közösség. Kedves viskiek! Vigyázzanak tehát a közösségükre, vigyázzanak azokra az emberekre, akik a közügyeket komolyan veszik és magukénak érzik. Mert abban a pillanatban, ahogy az ilyen emberek eltűnnek Visken és Kárpátalján, a magyar közösség sorsa meg lesz pecsételve."

Majd kezdetét vette a gazdag kulturális program, melynek során többek között felléptek a viski óvodások, középiskolások, zeneiskolások, valamint a helyi vokálegyüttes, a vendégegyüttesek sorában pedig a Munkácsi Karaoke-együttes és a Beregszászi Dixieland Band is. Azonban a legnagyobb érdeklődés az ökörsütést kísérte, mely esemény az utóbbi években a viski falunap elmaradhatatlan részének számít. A szervezők idén egy ötszáz kilós példányt vásároltak e célra, melyet a kunszentmártoni Iglódi és Pálinkás Ökörsütő Mesterek csapata húzott nyársra. A hús mellé káposztasaláta is dukált, melyet a viski segítők készítettek. Mint egyikük, Szirmay Emma néni elmondta, csak káposztából több mint egy mázsát használtak fel. Az ökörsütés látványa, na és természetesen a pecsenye illata rengeteg embert vonzott, így nem csoda, hogy kígyózó sorok alakultak ki, hogy – igaz, kicsit borsos áron – megkóstolják az ínyencfalatot.

Ugyanezen a napon került sor Visk új falutáblájának avatására, melyet a KMKSZ falunévtábla-programja keretében a Szülőföld Alapnál elnyert pályázat eredményeként kapott a máramarosi település. Az avatáson többek között jelen volt Kovács Miklós, a kulturális szövetség elnöke, ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke és Szajkó Károly, Visk polgármestere. Sari József beszédében szólt a KMKSZ falunévtábla-programjáról, melynek eredményeként megyénkben eddig öt település kapott falunévtáblát. A Felső-Tisza-vidéken ez az első. A középszintű szervezet elnöke megköszönte Lator István, Hánka Sándor, Botos Károly, Sütő Bertalan, Bacsi Lajos viski lakosok munkáját, akik a betonalap elkészítését és a tábla felállítását végezték.

Végezetül Szajkó Károly mondott köszönetet Kovács Miklósnak és a kulturális szövetségnek azért, hogy ez az esemény megvalósulhatott.

F. Zs.