Barangolás Komjáton

2009. október 2., 10:00 , 455. szám
A nagykomjáti vízimalom, amelynek bázisán hozták létre a Nagyszőlősi járás első villanytelepét

A Nagyszőlősi járás északnyugati peremén található a hol csak Komjátként, hol Magyar- és Oroszkomjátként, hol Kis- és Nagykomjátként emlegetett kettős település, mely az Ugocsa vármegye északnyugati részén jelentős birtokokkal rendelkező Gutkeled nemzetség telepítései eredményeként jött létre a XIV. században.

A hajdan a salánki uradalomhoz tartozó község nevével – Komjath formában – elsőként 1345-ben találkozhatunk egy okirat lapjain, az 1400-as-1500-as években pedig Magyar- és Oroszkomját névvel illették, ami ékesen bizonyítja, hogy részben magyar, részben ruszin jobbágyok lakták a Nagyszőlősi-hegység nyugati lejtőire települt kettős falut, mely az Ugocsa vármegye keleti, hegyvidéki részét érintő ruszin terjeszkedés legnyugatibb pontjaként állt a magyar–ruszin nyelvhatáron. A XVII. században azután Magyarkomjátot Kiskomjátnak, Oroszkomjátot pedig Nagykomjátnak nevezték el, ami arra utal, hogy a kettős településen talán már kezdetben is a ruszin elem volt többségben. 1657 és 1717 között pedig számos háborús pusztítás érte a magyarlakta község népi bázisául szolgáló ugocsai síkvidéket, míg a hegyekben élő, a harcok által nem érintett ruszinság zavartalanul áramlott Komját felé, így az arány még inkább a ruszinok javára tolódott el, ami kiváltképp érezhetővé vált a XVIII. században. Az úrbérrendezésről 1755-ben kiad

ott bizonyságlevél szerint a kettős falu lakosainak általánosan használt nyelve a ruszin volt, bár mindannyian értettek magyarul, az 1773-ban készült hivatalos helységösszeírás is a ruszint nevezte meg a főként "divatozó" nyelvnek, a község jegyzőjének 1862. évi jelentése szerint pedig akkor már egyedül a ruszin nyelvet beszélték a településen.

A falu birtokosai kezdetben a Gutkeled nemzetségből származó Gacsályi, Atyai, Salánki és Rozsályi Kun családokból kerültek ki, majd a fiág kihalása után leányágon öröklődött tovább a birtok. A község utolsó földbirtokos-famíliája pedig a Komjáti előnevet felvett Rabár család volt, melynek több tagja is a görög katolikus templom kertjében alussza örök álmát. Angyalszoborral ékesített síremlék jelzi, hol nyugszik a csecsemőkorban elhalálozott Rabár Ádám és Márta, kissé távolabb pedig nyolc sírhelyet övez egy közös kerítés. Két keresztről ismeretlen kezek eltulajdonították a névtáblát, a többi hat viszont még őrzi az elhantoltak emlékét. Itt nyugszik Viznicei Cserszki Sándorné Rabár Mária, továbbá az 1916-ban elhunyt Komjáti Rabár János zámi apát, főesperes, a vaskoronarend tagja, komjáti lelkész, a XIX. században élt Rabár Pál törvényszéki bíró és a fiatalon eltávozott Rabár Tivadar joghallgató, valamint az 1910-ben eltemetett Komjáti Rabár Sándor huszárőrnagy. A faluban azonban leginkább és a legszívesebben az említett Rabár Jánosra és fiára, Mihályra emlékeznek, akik görög katolikus lelkészekként hirdették az igét híveiknek, s tettek nem keveset egyházukért, illetve községükért.

– Rabár János 1900-ban a görög katolikus egyházközség számára megvásárolta az addig egy zsidó vállalkozó tulajdonában lévő, fából egybeácsolt, nagykomjáti vízimalmot – meséli Marianna Bilak, a helybeli középiskola igazgatóhelyettese, az iskolamúzeum vezetője. – Hogy pontosan mikor épült a Borzsára telepített malom, azt nem tudom, de kutatásaim során olyan adatokra bukkantam, melyek szerint a XVII. században négy vízimalom működött Ugocsában, s ezek egyike volt a nagykomjáti építmény, mely ezek szerint legalább négyszáz éve őröl. Ezt vette meg Rabár János, Rabár Mihály pedig 1928-ban téglából átépíttette a malmot.

Közben a 20-as évek elején a vízimalom bázisán, a vízenergiát felhasználva hozták itt létre a Nagyszőlősi járás első villanytelepét.

– A malom 1947-ig a görög katolikus egyházközségé volt, akkor azután államosították, majd később átadták a helyi kolhoznak – emlékezik vissza Ivan Alekszik, a görög katolikus egyházközség gondnoka. – Közben 1955-ben vagy 1956-ban leszerelték a vízikereket, és villamosították a malmot, 1993-ban pedig a kolhoz odaadta a pravoszláv egyházközségnek, s ma is ennek a tulajdonában van.

Megjegyzendő, miszerint máig látható a malom hajdan épített vízlépcsője, ám kevésbé épületes látványt nyújtanak a benne lubickoló műanyag flakonok...

De térjünk is vissza a görög katolikus egyházközséghez. A gyülekezet a XIX. század második felére "kinőtte" első kőtemplomát, mely az 1600-as években épült, barokk stílusban, s 1861-ben lerakták az új szentegyház alapfalait, ám pénzhiány miatt az építkezés négy évtizedre leállt. A XX. század elején azonban – Rabár János szervezésében – újból beindult a munka, és 1906-ra felépült az impozáns méretű, kéttornyú templom, melynek tető alá hozásához munkaerejükkel és adományaikkal járultak hozzá az egyházközség tagjai, a falu Amerikába emigrált volt lakói pedig ugyancsak pénzt adományoztak a szent célra. Ugyanekkor húzták fel az új parókia falait, míg a lelkész – saját pénzén – haranglábat építtetett, egy temesvári öntödében három harangot öntetett, a paplak elé pedig Szűz Mária-szobrot emelt, melyet később, sajnos, szétrombolt a szovjethatalom.

1947-ben, a görög katolikus egyház betiltását követően, persze, pravoszlávvá tették az új szentegyházat, a régiben pedig falusi múzeumot alakítottak ki, míg a parókia épületében előbb kórház működött, jelenleg pedig a helyi középiskola elemi osztályai tanulnak a százéves falak között.

– Egyházközségünk 1990-ben visszakapta a kisebbik templomot, mely nagyjavításra szorult – mondja Ivan Alekszik. – Teljesen felújítottuk a torony és részben a templom tetőzetét, újravakoltuk a belső falakat és új freskókat festtettünk rájuk, kicseréltük a bejárati ajtót, illetve az ablakokat, csempeburkolattal láttuk el a betonpadlót, bevezettük a gázfűtést, új ikonosztázt készíttettünk – s mindezt önerőből vittük véghez...

Most pedig térjünk vissza a Rabár családból kikerült lelkészekhez.

– Rabár János a XX. század elején gyógyszertárat és orvosi rendelőt építtetett a faluban – pillant vissza a múltba Marianna Bilak. – A fia pedig a csehszlovák korszakban – az általa lottón nyert nyereményből – kálváriát építtetett a templomdomb oldalába, s ő szentelte fel – 1935-ben – az első világháborúban elesett komjáti katonák emlékművét, melyet közadakozásból emeltetett a falu népe, s mely Jézust ábrázolta, ahogy megáld egy előtte térdeplő katonát. A szovjethatalom viszont szétromboltatta az emlékművet, s a talapzatnak, valamint a rajta álló szoborkompozíciónak végleg nyoma veszett, ám megmaradt az elesett katonák névsorát tartalmazó emléktábla, mely évtizedekig hevert a puszta földön, a hajdani emlékmű helyén, s melynek felső, kisebbik része – sajnos – letört és eltűnt. Az iskolamúzeum azonban a közelmúltban felkarolta a kő emléktáblát, s a kiállítóteremben helyeztük el azt. Szó esett már róla, hogy újjáépítenék az emlékművet, ám eddig még nem követte tett a tervet...

A második világháború végén aztán a Rabárok elköltöztek a faluból, kivéve a lelkészt, aki nem akarta elhagyni híveit, sőt az egyházát sem, s 1947-ben elutasította az aposztáziát, amiért is fogságba vetették, s évekig ült a Gulagon, míg csak Sztálin halála után amnesztiában nem részesült. Ám nem tért vissza Komjátra, hanem Beregszászban telepedett le. Emléke azonban tovább él a község lakosainak a lelkében.

elem